Thomas Harris

A szív és az agy alagsorában veszélyek is leselkednek. Nem minden kamra szép, fényes és magas. Vannak lyukak az elmében: olyanok, mint a középkori kútbörtönök. Bûzös üregek, melyeknek felejtés a neve, palackforma cellák a tömör sziklában, tetejükön csapóajtóval. Onnan semmi sem távozik egykönnyen, csak hogy nekünk könnyebb legyen. Egy földrengés, védmûveink hibája vagy a szikrák begyújthatják a mérgező gázokat - és az évek óta verembe zárt dolgok kiszabadulnak, készen rá, hogy fájdalommá robbanjanak, és veszedelmes viselkedésbe hajszoljanak bennünket...

Még a csiricsáré stílus is jobb a semminél, ez tény: akár tudomást vesz róla az ember, akár nem.

Létezik egy érzés, amit valamennyien ismerünk, de még sincs neve: a boldog várakozás, hogy lenézhessünk valakit.

Könnyû összetéveszteni a megértést az együttérzéssel - annyira vágyunk az együttérzésre. Talán ennek a különbségtételnek az elsajátítása hozzátartozik a felnőtté váláshoz.

Abban nem vagyok biztos (...), hogy a korral okosabb lesz az ember, de abban igen, hogy megtanul kikerülni egy csomó bajt.