Thomas S. Kuhn

A (...) tudomány (...) gyakran lényeges új felismeréseket sem enged érvényesülni, mivel ezek szükségképpen akadályoznák alapvető elkötelezettségei teljesítését. Ha viszont ezek az elkötelezettségek önkényes mozzanatot is tartalmaznak, akkor a normál kutatás lényegéből következik, hogy az új felismerés túlontúl sokáig nem fojtható el.

Mindegyik tudományos forradalom elkerülhetetlenné tette, hogy a közösség elvesse a hagyományos tudományos elméletet egy vele összeegyeztethetetlen másik kedvéért, következésképpen mindegyik megváltoztatta a tudományos vizsgálódás számára hozzáférhető kérdések körét és azokat a kritériumokat, amelyek alapján a szakma eldönti, hogy mi tekinthető értelmes problémának és mi jogos problémamegoldásnak. Mindegyik úgy átalakította a tudományos képzelőerőt, hogy azt kell mondanunk: maga a tudományos munka színterét képező világ alakult át.

A váratlan felfedezés jelentősége nem csupán tényszerûségében rejlik, (...) az alapvető ténybeli vagy elméleti újítások a tudós világát minőségileg is átalakítják és mennyiségileg is gyarapítják.

Az új paradigma alapgondolatát szinte mindig igen fiatal vagy olyan ember találja ki, aki egészen kezdőnek számít azon a tudományterületen, amelynek paradigmáját megváltoztatja.

Állítsuk szembe a "Sietség nyereség"-et, a "Lassan járj, tovább érsz"-szel, vagy hasonlítsuk össze a "Sok kéz hamar kész"-t a "Sok bába közt elvész a gyerek"-kel. Egyenként a maximák különböző döntéseket írnak elő, összességükben pedig egyet sem. Mégsem mondja senki sem azt, hogy a gyerekeket nevelésük szempontjából irreleváns ellentmondó, elcsépelt szólásokkal ellátni. A szembenálló maximák átalakítják a meghozandó döntés természetét, megvilágítják az általuk megjelenített lényegi problémákat, és rámutatnak a döntés fennmaradó aspektusaira, melyekért minden egyénnek magának kell vállalnia a felelősséget.