Tordy Géza

Mulatságos az emberi lét. Unokáimat karomba fogva úgy érzem, a gyerekeim is csak tegnap voltak csecsemők. Hetven év úgy megy el, mint egy pillanat.

Azért mentem a gyerekeim agyára, mert a korom és tapasztalataim okán próbáltam megóvni őket kudarcoktól, sérülésektől. Persze nem figyelnek, ami rosszulesik, s baromira megsértődöm. De akkor visszagondolok arra, hogyan beszéltem én az apámmal, nagyszüleimmel. Õk is a biztonság kupoláját vonták volna fölém, de magam is pimasz voltam, figyelmetlen, hálátlan. Ez az élet rendje. A szülők barátaira, más felnőttekre jobban figyel az ember.