Umberto Saba

Sötét az emberélet, csupa bánat, és benne semmi, semmi meg nem állhat.

Míg élek, nem nyugtat, csupán az élet.

Csak az Idő egyforma léptû. Szerelmünk esztendőket napra szûkít, s a megcsömörlés is tengernyi évet sûrít egy napba, ámde ballagása meg nem pihen, nem változik.

Ha minden édes nedve a tavasznak öregedő törzsembe beleárad, hogy még utolszor virágba borítsa, sem érezném mindazt a jót, amellyel eltölt, hogy látlak, hogy oldalamon vagy, s figyelhetlek minden mozdulatodban, minden formádban, apró tetteidben.