Villányi László

Éjszakára letakarom az órát, világító számok nem mérhetik a szerelem idejét, más fények illenek gyönyörünk hangjaihoz.

Amit nem kötözünk meg, az marad miénk.

Szembe jön az utcán, akire évek óta vársz, s nincs erőd megállni.

Puha száj helyett megint csak a borotva becézi arcod.

Mielőtt összeroskadnék, mindig megérint valaki.

Már emlék voltam. Találkozásunk pillanatában.

Többnyire az elhangzott mondatot, megtörtént mozdulatot bánja meg az ember, mikor méltatlannak érzi, mintha egy idegen szavát mondaná, lépését cselekedné, de megvetendőbb vétek az, amit nem mondtam ki, amit nem engedtem megtörténni, pedig az én szavam, az én történetem lett volna.