Ugrás a tartalomra
Minden szokás - akár tudod, hogy az, akár nem - megszüntetése kemény munka. Ha tudod is, hogy az, aligha tudsz vele megküzdeni. Viszont, ha már rájöttél, és észreveszed, amikor csinálod, akkor meg tudod állítani. Ez nem egyszerû feladat. El lehet képzelni úgy, hogy van egy útelágazás. Az a szokásom, hogy mindig jobbra megyek. Mivel tudom az utat, olyan gyorsan megyek, hogy nem is látom meg a választás lehetőségét. Nem veszem észre, hogy le lehet térni a főútról, és akkor más úton, talán a magam útján mehetek. Az első dolog, hogy az embernek le kell lassulnia, ha ki akar lépni egy szokásból. Lassan és figyelmesen kell mennem ahhoz, hogy észrevegyem az útelágazást, amit korábban nem is láttam. Persze, minden sejt a testemben arra akar menni, amerre addig ment. Keményen meg kell küzdenem magammal, hogy arra menjek, amerre még sosem jártam. Ha egyszer másfelé megyek, mint általában, akkor másodszorra kicsit könnyebb, harmadszorra pedig még könnyebb lesz. És ha úgy akarom, ez lehet az új szokásom.
Kapcsolódó idézetek
-
A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.
Paulo Coelho
-
Élni annyi, mint röhögni a halálon, és belehalni a röhögésbe.
Boris Vian
-
Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását: vagy azzal, hogy nem történik semmi, vagy azzal, hogy minden egyszerre történik.
Paulo Coelho
-
Az élet egy lengőajtó. Sosem tudod, honnan nyílik, de mindig pofán talál.
-
Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más.
Paulo Coelho
-
Légy óvatos, kit engedsz be az életedbe, mert lesz olyan, aki nem óhajt távozni.
-
Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek... Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!
Müller Péter
-
Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér.
Stephenie Meyer
-
Ne vedd túl komolyan az életet! Úgysem éled túl.
Elbert Hubbard
-
Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerûen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy.
Paulo Coelho
-
Ne nyugtalankodj! Úgyis másképp történik minden, mint ahogy elgondolod.
Audrey Hepburn
-
Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben.
-
Minden sorsdöntő dolog a "csakazértis"-ből jön létre.
Friedrich Nietzsche
-
Az élet egy nagy szerepjáték. Mindannyian játsszuk az általunk választott karaktert, és csak egy dolog van ami kizökkenthet minket a szerepünkből, s az nem más, mint a szerelem. Mikor jön valaki, aki az első perctől kezdve átlát rajtunk, az ő szemében az álarcunk lehull és megsemmisül. Csupán az igazi énünk érvényesül, ha akarjuk, ha nem, és ez az, ami néha annyira megrémít minket, hogy legszívesebben hanyatt-homlok menekülnénk, de hamarosan rájövünk, hogy e nélkül nincs értelme az életünknek.