A boldogtalanság lassan nő. Ott időzik az emberben, némán, alattomban. Táplálod, önmagad darabkáival eteted naponta - a boldogtalanság a hátsó kertbe zárt kutya, leharapja a kezed, ha hagyod. Idő kell neki, de végül teljesen átveszi az uralmat. És aztán a boldogság - ez a szó - csak néha érkezik el, és mindig úgy, mint egy hirtelen időváltozás.