Ugrás a tartalomra
El sem tudjuk képzelni a jövő embereinek szenvedését, ezért nem is teszünk túl sokat értük. Amit most csinálunk, az olyan károkat okoz, amelyek csak évtizedek múlva fognak bekövetkezni, ezért nem is vállalunk értük felelősséget, és úgy állunk az egészhez, hogy az eljövendő nemzedékek gazdagabbak és erősebbek lesznek nálunk, úgyhogy meg tudják majd oldani a saját problémáikat. De mire odajutnának, ezek a problémák már akkorára nőnek, hogy nem lesznek képesek megoldani őket. (...) A klímaváltozás legrosszabb aspektusai visszafordíthatatlanok lesznek. A kihalásokat és az óceán felmelegedését nem lehet megoldani, bármennyi pénze is lesz a jövő embereinek.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember nem csak azért felelős, amit tesz, hanem azért is, amit nem tesz meg.
-
Az ember nem csak azért felelős, amit tesz, hanem azért is, amit nem tesz meg.
-
Mire felneveled a gyerekeidet, megtanulod, mivel tartozol szüleidnek.
-
Nem azért vagyok vegetáriánus, mert szeretem az állatokat. Azért vagyok az, mert utálom a növényeket.
-
A mai napon kezdődik el az életem, mert ma a világ egyik polgára lettem. Ma lettem felnőtt, mától másnak is számadással tartozom, nem csak magamnak és a szüleimnek. Már nem csak a jegyeimért felelek, mától a világnak tartozom számadással, a jövővel, az élet nyújtotta minden lehetőséggel. Mától kezdve a dolgom az, hogy itt legyek, nyitott szemmel, lelkesen, felkészülten. Hogy mire? Nem tudom. Bármire és mindenre. Hogy elkezdjem az életet és hogy szeressek, hogy vállaljam a felelősséget és éljek a lehetőségekkel.
-
Az ember együtt kell éljen elkövetett hibáival egy életen át. Ez a büntetése, amiért nem ismeri fel idejében az emberi élet legfontosabb törvényét. Hogy felelősek vagyunk minden kimondott szavunkért és minden ki nem mondott szavunkért is, felelősek vagyunk ezeken a kimondott vagy elhallgatott szavainkon keresztül úgy a magunk, mint a körülöttünk lévők jövendőjéért.
Wass Albert
-
Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tied!
Hamvas Béla
-
Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tied!
Hamvas Béla
-
Ne makacskodj, forogj együtt a Földdel!
-
Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.
-
Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is.
Antoine de Saint-Exupéry
-
- Nem lehet mindenki meleg!
- Miért is ne? A Természet jogos önvédelmi reakciója lenne. Véget vetne szaporodásunknak. A Föld irtó jól járna.
Vavyan Fable
-
A nagyság ára a felelősség.
Winston Churchill
-
Tele van a hócipőm, idén már a századik. Üdvös lenne, ha belátnák, hogy a hócipő munkaruha, és gondoskodnának utánpótlásról.
Vavyan Fable