Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban a szíved néha-néha hangosabban dobban, hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és ajtód előtt kopog! majd újra halkul a lépés. Riadt szemedben némán fakúl a ragyogás s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.