A magány is éppen eléggé különös... néha olyan, mint egy őserdő, tele veszéllyel és meglepetéssel. Minden változatát ismerem. Az unalmat, melyet hiába akarsz elûzni mesterségesen felépített életrenddel. Aztán a hirtelen kitöréseket. A magány is olyan titokzatos, mint a dzsungel. (...) A szerzetesnek könnyû, mert hite van. Az ilyen embernek, aki átadta lelkét és sorsát a magánynak, nincs hite. Csak vár. Arra a napra vagy órára, amikor mindazt, ami a magányba kényszerítette, még egyszer megvitathatja mindazokkal, vagy azzal, akik idejuttatták.