Ugrás a tartalomra
A duplázás lefokoz. Ezért ne adj két egyforma csókot vagy pofont sem.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha ezer forintot szánsz egy ajándék vázára és ötszázért is látsz megfelelőt, nehogy merő jóemberségből kettőt vegyél belőle. A duplázás lefokoz. Ezért ne adj két egyforma csókot, pofont sem.
Moldova György
-
Ne higgy a legénynek,
A hamis lelkûnek:
Megölel, megcsókol;
Elfordul, kicsúfol.
-
Jobb kétszer pofára esni, mint egyszer mellé.
Csörsz István
-
Egy csókhoz ketten kellenek. Egyvalaki nem lehet a legjobb a csókolózásban, mert az kétszereplős történet. Úgyhogy az ember igazából csak akkor lehet a legjobb, ha a másik is a legjobb, ami lehetetlen.
-
Tudom, hogy az első, akit megcsókoltam, korántsem lesz olyan fontos, mint az, akit utolsónak csókolok meg.
Jodi Lynn Picoult
-
Ne csókolj úgy, mint egy nőt, ha úgy akarsz kezelni, mint egy gyereket.
Jeaniene Frost
-
Felelj! Miért csinálod, hogy engem közel engedsz, de magadat távol tartod tőlem? Kimondom helyetted, amit te nem mersz: nem tudod elviselni, hogy voltak már előtted is, akik megcsókolhattak, és akikről azt hittem, hogy szeretem őket. Nem tudod elviselni, hogy nem tőled tanultam meg, hogyan kell visszacsókolni.
Szilvási Lajos
-
Engedni, hogy egy hülye megcsókoljon, butaság,
engedni, hogy egy csók meghülyítsen, még inkább.
-
A csók legyen a szenvedély kifejezése. Ha két testvér, mondjuk egy ikerpár, egy lány és egy fiú csókolják meg egymást, az nem igazi csók. Ugyanez vonatkozik a karácsonyi ajándékcsókokra és a lopott csókra is. A csók szimbolikus esemény, melynek minden jelentősége elvész, ha az az érzés nincs jelen, amelynek egyébként feltétlenül jelen kell lennie, hogy a csókot csókká tegye.
Sören Kierkegaard
-
A másik magányába nem szabad belegázolni.
Müller Péter