Ugrás a tartalomra
A férfiak nem kívánnak teljes szépséget, még a legszerényebb részletekben sem, teljesen megelégszenek a szépség puszta látszatával is. Vagyis semmiféle tehetséget nem tanúsítanak, hogy a valódi és mesterséges szépség között különbséget tegyenek. Egy ügyesen felrakott púderréteg épp úgy kielégíti őket, mint a legfinomabb arcbőr.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem tetszik (...) az a makulátlan arcbőr, amit csak több rétegnyi, vastag alapozóval lehet elérni, sokkal fontosabb számomra, hogy valaki ki tudja hangsúlyozni a természetesen szép dolgokat magán. Legyen ápolt, jó illatú és önazonos... nem kell sorozatgyártottnak lenni egyenarccal, egyenhajjal.
-
Szerető szem kell hozzá, semmi egyéb. Aki szeretettel nézi az arcát, az szépnek fogja találni. Azt is mondhatnám, hogy a férfias erő és bátorság nagyobb hatalom, mint a szépség.
Charlotte Bronte
-
Vannak férfiak, akik nőiesek, s akiknek éppen ez kell, hogy szeressék őket. De aztán vannak másfajta férfiak, akik legfeljebb csak elviselik a szeretetet, úgy, ahogy.
Márai Sándor
-
A férfiak semmit sem akarnak egy csúnya nőtől (...). A férfiak mindig a külsőt veszik észre elsőre, másodikra és harmadikra is.
-
A szépség kívánatos, de gyanakvást kelt. A férfi vágyik a szép nőre, de nem tudná magát mellette biztonságban érezni. Szépség és hûség mintha kizárná egymást, s sokkal inkább hiszünk a szépség és hamisság kapcsolatában. A szépség mintha arra született volna, hogy mindenki megszerezze, de senki se akarja megőrizni. Mert reménytelen dolog. A szépség közkincs, préda.
Szendi Gábor
-
A férfiaknak tényleg és őszintén mindegy, hogy vannak-e csíkjaink, vagy nincsenek. Mi több: ők maguk általában nem is látják. Hiszen többnyire azt sem veszik észre, ha a nőnek új frizurája vagy új cipője van. A fő, hogy nő, a fő, hogy hozzá illő ember. A fő a test, amely összmûvészeti alkotásként megfelel nekik, mit bánják ők, hogy van-e rajta valahol egy kis hiba!
-
A férfi a nő szemében hős akar lenni. Ha a nő bármilyen okból csalódott vagy boldogtalan, a férfi ezt saját kudarcaként éli meg. Társa boldogtalansága megerősíti legmélyebb félelmét: egyszerûen nem elég tökéletes. Manapság sok nő nem veszi észre, milyen sebezhetőek a férfiak, mennyire szükségük van nekik is szeretetre. A szeretet segít a férfinak rájönni: éppen elég tökéletes ahhoz, hogy képes legyen teljesíteni mások kívánságait.
John Gray
-
A különlegesen szép férfiak gyakran szerények, kedvesek, nyájasak, előzékenyek. Nyilván nehezen találnak barátokat, legalábbis férfibarátokat. Állandó erőfeszítéseket kell tenniük, hogy mások legalább egy kicsit elfeledkezzenek a felsőbbrendûségükről.
Michel Houellebecq
-
A férfiak nem is tudják, mit akarnak. Egyszer egy női félistent, máskor valamilyen ideális lényt, félig nőstényt, félig emancipált nőt. Ahogy éppen szükségük van rá.
-
A nő minden szépsége mellett annyira naiv lehet, hogy nincs is tudatában a szépségének, de a szép férfi csupa tudatosság: nem mondhat neki olyat, ami meglepné és nem mondhat neki oly sokat, ami kielégíthetné.
Wallesz Jenő