Ugrás a tartalomra
A fiatalok azokat az igazságokat fogadják el (...), amelyeket előszörre érdemes kétségbe vonni. Mert a kétségbevonhatatlan igazságok hidegek, fölényesek, még kötözködni sem érdemes velük.
Kapcsolódó idézetek
-
Lehetetlen meggyőzni az embereket bármilyen újdonságról. Csak egyet tehetünk: hagyjunk időt nekik, hogy meghaljanak. Majd a fiatal nemzedék öleli magához az új igazságokat.
Max Planck
-
Fogadjátok el az élet vitathatatlan tényeit! Az árak emelkednek. A politikusok félrelépnek. Ti is meg fogtok öregedni. És amikor megöregedtetek, arról fogtok áradozni, hogy amikor fiatalok voltatok, az árak elfogadhatóak voltak, a politikusok tisztességesek, és a fiatalok tisztelték az öregeket.
-
A mai fiatalok viselkedését megérteni lehetetlen, cinizmusuk, nemegyszer szentségtörő gátlástalanságuk könyörtelen és kiszámíthatatlan nemzedékké teszi őket. Nincs akadály, amely feltartóztathatná őket, talán még a halál sem.
Giovannino Guareschi
-
A felnőttek (...) azt hiszik, már mindent tudnak. Felnőnek, könnyen felejtenek, és ahelyett, hogy nyitottak lennének és fejlődnének, inkább megválasztják, hogy miben higgyenek, és miben ne. De az ilyen dolgokat nem lehet megválasztani: az ember vagy hisz, vagy nem. (...) Cinikusabbak, elvesztik a hitüket, és csak azokat a dolgokat akarják tudni, ami a napi életüket segíti. A többi nem érdekli őket. (...) Pedig a többi teszi az életet.
Cecelia Ahern
-
Gyerekkorunkban szinte mindannyian, akik itt vagyunk, (...) azt hittük, hogy az igazság automatikusan felülkerekedik. Hogy az erény elnyeri jutalmát. Hogy a jó győzedelmeskedik a rossz felett. De fokozatosan rá kell döbbennünk, hogy ez nem így van. (...) Az embereknek önmaguknak kell kikényszeríteniük az igazságot, és ez nem könnyû. Mert a hatalomra gyakran veszélyes lehet az igazság, és gyakran nagy kockázatot kell vállalni a hatalom elleni harcban.
-
Hinni kényelmes. Tudni hasznos. Kételkedni szükségszerû.
Balla D. Károly
-
Az emberek azt hiszik, hogy az igazságot akarják, de ennek az ellenkezője igaz. Az őszinteség aljas, durva és ronda, a hazugság viszont gyakran kedvesebb, lágyabb, humánusabb. Nem őszinteséget akarunk, hanem előzékenységet és tiszteletet.
-
A mai fiatalok (...) fesztelenül beszélnek olyan dolgokról, amelyekre az én fiatalkoromban még csak gondolni is alig mertünk, másrészt azonban lélekben borzasztó ártatlanok. Mindenkinek mindent elhisznek. És ha az ember megpróbálja figyelmeztetni őket, akár csak a legóvatosabb formában is, rögtön azt vágják a fejéhez, hogy begyepesedett vén szamár, és az agya olyan, mint a mosogató.
Agatha Christie
-
Az emberek zöme, még azok is, akik a legbonyolultabb problémákat játszi könnyedséggel fogják fel, ritkán fogadja el a legegyszerûbb és legnyilvánvalóbb igazságot, ha annak következtében arra kényszerülne, hogy elismerje, mások előtt is büszkén hangoztatott és élete fonalába nagy gonddal, apránként beleszőtt megállapításai tévesek.
Lev Tolsztoj
-
A filozófiai fejtegetések közül a fiatalok azoknak örülnek inkább, és azokra hallgatnak a legkészségesebben, amelyek nem látszanak filozofikusnak, de még komolynak sem.
Plutarkhosz