Ugrás a tartalomra
A házasság egy életre szóló szövetség. Életszövetség. Arra szövetkeztek, hogy nagyszerû életetek lesz, együtt egyszerûbben megoldjátok a gondokat, együtt nagyobb eredményeket értek el, együtt nagyszerûbb élményetek lesz, kölcsönösen támogatjátok egymást, hogy megvalósítsátok a céljaitokat.
Kapcsolódó idézetek
-
A házasság nem csak egy papír, hanem szoros szövetség két ember között, ami problémákkal is jár, ezt pedig meg kell oldaniuk a feleknek. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindig sikerül, de törekedni kell a megoldásra. Ha sikerrel járunk, akkor a kapcsolat erősebb lesz, ha pedig nem, akkor véget kell vetni neki az összeférhetetlenség, a kompromisszum hiánya miatt.
-
Egy jó világban a házasság kölcsönös egymásra utaltságot jelent, azt, hogy a felek megosztják egymással az életüket, szeretik egymást és megelégednek egymás társaságával. Egy kevésbé jó világban viszont puszta túlélést.
Nora Roberts
-
Egy nő számára az esküvő azt jelenti, hogy élete minden szempontból megváltozik. Új házba kerül, új nevet kap, új kötelességek várnak rá. A házasság azt jelenti, hogy a férfi kiemel egy nőt a többi közül, minden más nő fölé helyezi, őt választja ki szeretete és védelme tárgyául.
-
A házasságban az ember már nem önmagának él, hanem egy másikért is, és abban leli örömét, hogy a másikat boldoggá teszi. A másik is ezt teszi, és így a házaspár valóban egymásért él. Az igazi házasság mindig önzetlen kapcsolat.
-
A házasság egy életre szól, és ezt jelenti az elkötelezettség. Jóban-rosszban és tudomásul véve, hogy a házasság nem mindig pezsgőről és rózsákról szól. Minden rossz elmúlik, a szerelem, az igaz szerelem azt jelenti, hogy túléljük a viharokat és erősebben kerülünk ki belőlük.
-
A házasság mélységes szeretetről, egymásrautaltságról, elfogadásról, gondoskodásról, közös akaratról, megnyugvásról és önzésről is szól. Az is hozzátartozik, hogy megtanulom a másik szokásait, elviselem, ha morcos, segítek a fájdalmán, örülök a sikereinek, ott vagyok, amikor kell; minden apró kis hasztalannak tûnő pillanatban részévé válok az életének, egészen addig, amíg engedi, vagy ameddig nekem is jó.
-
A házasság két szerető szívnek arra való egyesülése, hogy elébb megunják, majd meggyûlöljék s végezetre agyonkínozzák egymást. A cél nem mindig ez, az eredmény majd mindig.
Ignotus
-
A házasság (...) két ember megállapodása, pontosabban mindenkinek az egyéni megállapodása saját magával, hogy szeretne hûséges lenni.
-
Az esküvő nem csak arról szól, hogy kimondják az igent. Annak az ünnepe, hogy mit jelent a házasság: két ember összeköti az életét, családot alapít.
-
A házasság egész életre szól, és csak abból, hogy ők ketten szorosan egymás mellé kerültek, még nem feltétlenül következik, hogy férj és feleség legyen belőlük.
David Herbert Richards Lawrence