Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A kiejtés a nyelvtanulásnak egyik legnehezebb feladata; nyelvtudásunk egyik fontos próbaköve. Bár a szókincs és nyelvtan becsületes ismerete nélkül nem sokat ér, tudásunkat az első pillanatban mégis ennek alapján ítélik meg. Körülbelül azt a szerepet játssza képességeink elbírálásában, mint a külső a nők életében. A csinos nőnek megjelenése pillanatában mindenképpen igaza van. Később kiderülhet róla, hogy buta, unalmas, vagy éppen rosszindulatú, de az első csatát mindenképpen megnyerte.

Lomb Kató
😪 Fáradtság 📷 Fotózás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem kellene olyan nagy hangsúlyt fektetnünk az emberek kinézetére, és inkább a tetteik, a személyiségük, a tudásuk és más tulajdonságaik alapján kellene megítélnünk embertársainkat. Ezzel teljes szívemből egyetértek! De nem szabad elkerülnünk ezt a vitát csak azért, mert vannak, akik nem hajlandók tudomást venni a valóságról. Az igazság az, hogy olyan társadalomban élünk, amely a szépség megszállottja. Emiatt a tetszetős kinézet igenis számít az egyén sikeressége szempontjából.
  2. Az egyik dolog, amit megtanultam az életben, hogy mindig kapunk leckét arról, hogyan éljük az életünket. Ez lehet valami, amit valaki mond, egy bizonyos szó vagy mondat, ami véletlenül hagyja el az illető száját, vagy lehet egy mozdulat, amelyen megakad a tekintetünk, elgondolkoztat talán, és ami által nagyon tisztán meglátunk egy helyzetet. Vagy lehet ez egy mondat vagy egy bekezdés egy könyvből, magazinból vagy újságból. Számtalan dolog taníthat bennünket.
  3. Kommunikáció - az első dolog, amit ez életben megtanulunk, és a vicc az, hogy mire felnövünk, megnő a szókincsünk, és tudnánk beszélni, mégis egyre nehezebb kitalálni, hogy mit mondjunk, vagy hogy miként kérjük azt, amire tényleg szükségünk van. A nap végén akadnak olyan dolgok, amikről nem lehet nem beszélni. Akadnak dolgok, amiket nem akarunk meghallani, és akadnak olyanok is, amiket azért mondunk ki, mert nem akarunk többé hallgatni. Akadnak dolgok, amik többet érnek a szavaknál, ezek a tetteink. Akad olyan is, amit azért mondunk, mert nem mondhatunk mást. Bizonyos dolgokat magunkban tartunk, és nem túl gyakran, de néha-néha a dolgok önmagukért beszélnek.
  4. Lehet, hogy egy nő szépnek születik, de a magabiztosságot tanulni kell. Meg kell szerezni. Hát nem édes elégtétel, amikor az ember megnyeri ezeket az apró csatákat? S valahányszor győz, mindannyiszor jobb fegyverzetben folytathatja a háborút. Nora Roberts
  5. Aki kerüli a meggyőzés lehetőségeit, az a másoktól való tanulástól fosztja meg magát. Akit nehéz meggyőzni, az nehezen fogad be új ismereteket. Bármilyen meglepő, a meggyőzés és a meggyőzhetőség, így a retorika is a társas ember szellemi és lelki készenlétének, nyitottságának fontos mércéje. Érdemes magunk előtt tartani és megugrani. Aczél Petra
  6. Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le. Sőt arra kell törekednünk, hogy legalább egyet minden mûvelt magyar tökéletesen tudjon. De használjuk fel idegen nyelvtudásunkat arra, hogy vele magyar nyelvtudásunk nyerjen, ne veszítsen. Az idegen nyelvvel párhuzamosan tanuljuk újra a magyart. Vegyük számba minden zenei eltérését, s mennél jobban elsajátítjuk az idegen nyelv kiejtését, annál tudatosabbá tehetjük a magyart. Akkor nem rontjuk vele magyar tudásunkat, hanem megerősítjük. Kodály Zoltán
  7. A nyílt, egyenes beszéd nem azt jelenti, hogy minden önkontroll nélkül tüstént a másik arcába vágjuk mindazt, ami első pillanatban a lelkünkbe tolul. Olykor ajánlatos a nyelvet fékezni, mérlegelni: az igazság vagy csak a puszta indulat késztet-e arra, hogy gátlás nélkül nyilvánuljunk meg. A sértő fogalmazás nem őszinteségünk, hanem bárdolatlanságunk jele. Jókai Anna
  8. A külsőd megtervezése remek alkalom az önkifejezésre. Sőt, nagyszerû kommunikációs eszköz, majdnem önálló nyelv, ami a beszéd mellett vagy helyett borzasztó sok mindent elárul rólad a többi embernek. Mindig tudatosan használd ezt a nyelvet, azaz törekedj arra, hogy a ruháid, a stílusod téged mutassanak be, és ne másokat próbálj utánozni!
  9. Ahogyan változunk, néha egyet előre, egyet meg hátra lépünk, lehet, hogy jobb felszereléssel megyünk a hegyre, ám kevésbé tudatosan, véletlenszerûen cselekszünk. De amikor ez az út keménnyé válik és elromlanak a dolgok, ugyanazokra a tulajdonságokra van szükség (...): bátorság, találékonyság, a kényelmetlen helyzetekkel való megbirkózás képessége és legfőképp erős akarat, elszántság. Edmund Hillary
  10. Azok, akik azt hiszik, hogy a nyelvtan csak egy halom szabály meg kötöttség, tévednek. Ha alaposabban megnézzük, a nyelvtan felfedi a történet rejtett értelmét, elrejti a rendetlenséget és az elhanyagoltságot, összekapcsolja az elemeket, közelebb hozza egymáshoz az ellentéteket, a nyelvtan egy fantasztikus eszköz arra, hogy olyanná szervezzük a világot, amilyenné szeretnénk. Delphine de Vigan
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat