Ugrás a tartalomra
A mások iránti érdeklődés, az emberi kapcsolatokra vonatkozó minden más szabállyal együtt, akkor éri el célját, ha őszinte. Ez nem csak arra a személyre igaz, aki érdeklődést mutat, hanem arra is, aki iránt érdeklődést mutatnak.
Kapcsolódó idézetek
-
Az őszinteség lényege az, hogy felismerjük, elfogadjuk és kifejezzük hiteles belső valóságunkat; csak akkor beszélhetünk és viselkedhetünk őszintén embertársainkkal, ha őszinték vagyunk önmagunkhoz. A teljesség tekintetében az őszinteség azt jelenti, hogy az ellenkező irányba ható negatív impulzusok dacára is a magasabb rendû törvények szerint cselekszünk.
Dan Millman
-
Még az érdeklődés színleléséhez is
érdekelnie kell valaminek - a másiknak,
vagy legalább annak, mit gondolnak rólad.
-
Akkor érdekel másvalaki személye, ha az én személyem érdekli őt.
-
Az őszinteség nem jelenti azt, hogy kegyetlennek kell lenned másokkal. Nem kell mindent elmondanod nekik, ami nem tetszik bennük, hangoztatva, hogy ezt "az ő érdekükben" teszed! Néha jobb, ha nem tudjuk, hogy lelkük mélyén mások mit tartanak rólunk. Mások önbecsülésének tisztelete megkívánja, hogy néha inkább kevesebb, mint több igazságot mondj nekik.
Napoleon Hill
-
Másokhoz őszinte akkor leszek, ha önmagamhoz az vagyok. Szeretni akkor tudok másokat, ha önmagamat szeretem és elfogadom.
Csernus Imre
-
Az őszinteség lelkiállapot, az ember valódi szándékainak tükre. Szavaid pontosan közvetítsék elképzeléseidet, mondataid ugyanakkor sugározzák érzéseidet. Az őszinteség harmónia a külvilág felé leadott jelzéseink és ki nem nyilvánított érzelmeink között.
-
Ahogy kimutatjuk szeretetünket mások iránt, ugyanúgy ki kell mutatnunk szeretetre való igényünket is. Nem várhatjuk el, hogy a többiek - akár a hozzánk legközelebb állók is - mindig tudják és értsék ki nem fejezett érzéseinket. Ha azt akarjuk, hogy megismerjenek bennünket, felelősségteljesen meg kell mutatnunk magunkat.
Leo Buscaglia
-
Ha a szándékaid tiszták, őszinték, vagyis nincs mit takargatnod, akkor nyílt, egyenes viselkedés lesz a válasz a közeledésedre. Ez a valódi, a megfelelő csatorna az emberek közötti érintkezésben, nem a sok fecsegés.
Tendzin Gjaco
-
Van az őszinte emberekben valami ellenállhatatlan. Ha valaki egy gyermek ártatlan érdeklődésével, a hátsó szándék legkisebb jele nélkül kérdez valamit, egyszerre megnyílunk, és válaszolunk. Ha így kérnek, könnyebben adunk.
-
Nem a másiknak az érdeklődése a döntő, hanem a magunké, vagyis az, hogy érdeklődést keltsünk, ami csakis akkor történhet, de akkor viszont föltétlenül meg is történik, ha bennünket magunkat alapvetően érdekel valamely tárgy, ha tehát róla beszélünk, akarva, nem akarva másokat is körébe vonunk, mintegy megfertőzzük őket érdeklődésünkkel, tehát eladdig, nem létező, sosem sejtett érdeklődést kreálunk, ami sokkal többet ér, mint hogyha a már meglévőnek kedvében járunk.
Thomas Mann