A minket elválasztó híd rozogának tûnhet, pedig erős és szilárd. (...) Megértem, hogy félsz átkelni rajta. És talán soha nem is vágsz neki. De hagyj egy reménysugarat!

Kapcsolódó idézetek

1. Milyen hát az a szerelem, amely szétporlik a nyelv gátjain? Milyen az a viharos hullám, mely szûkölő kutyaként vonul vissza az első összecsapáskor? Milyen íratlan törvény marasztalhat téged az egyik, engem pedig a másik parton, amikor mind a ketten úszni akarunk? Hát persze: kedveljük partjainkat! Te mondjuk a fûzfáid és a síkságod miatt, én talán a virágzó pityókaföldekért és a kukoricáért... De milyen hidat építsünk közéjük? Szerintem - erőset, tartósat. Hogy azon átkelve mindketten otthon érezhessük magunkat bármely parton. Hogy ne bántsa büszkeségünk, ha egyenlő módon birtokba vesszük egymás világát, de nem mint a győző vagy a legyőzött, hanem egyenlő felekként. És büszkén arra, hogy sok-sok kortársunkkal ellentétben mi szabadabban lélegzünk. Csalogassuk be egymást kedvenc búvóhelyeinkre, ismerjük meg gyermekkorunk minden zegét-zugát, járjuk be a nyelvek bozótját, s ha majd gyermekeink is lennének, ne ejtsük őket váratlan csapdába, hogy - nosza, válasszatok! Legyen természetes világuk a folyó mindkét partja, s tudjanak önfeledten játszadozni azon a kő- vagy acélhídon, mely nemcsak érettük, de az időnek is készül.
2. Az élet át fog küldeni bennünket egy hídon, melyen korábban nem akartunk átkelni, de mikor végül kinyitjuk a szemünket a túloldalon, látjuk majd, hogy végül mégsem volt mitől félnünk.
3. Nem lesz hiány azokból a pillanatokból, amikor úgy érezzük, fel akarjuk adni. De nem engedhetjük, hogy a félelem és a kétségbeesés megállítson minket. (...) Akkor se, ha csapdában érezzük magunkat. Akkor se, ha úgy tûnik, sose lesz vége.
4. Van egy híd... Egy olyan híd, amelyhez nem kell kő, nem kell beton, nem kell építőmunkás. Mégis, szilárdabb, erősebb bármilyen emberkéz alkotta hídnál. Nincs állandó helye, mindig ott keletkezik, ahol szükség van rá. Ott keletkezik, ahol két ember találkozik. Két ember, aki szereti egymást, akinek szüksége van egymásra. Mert ez a híd mosolyból épül. Ott és akkor. A mosolyhíd. Csitáry-Hock Tamás
5. Az élet olyan, mint egy keskeny híd. Az a legfontosabb, hogy ne legyen benned félelem, hogy végig kell rajta menned!
6. Fáj a búcsú (...). De remélem, még találkozunk. S talán ez a remény ad vigaszt. Berkesi András
7. Még élünk, gyermekek vagyunk, s mégis látod, mindig haladunk Az úton, mert menni kell még akkor is, ha maradni akarunk. Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat, Korlátaikat hagyd nekik, te híd is vagy, és folyó is vagy. Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek, Szárnyad is van, repülni tudsz, így föléjük emelkedhetsz.
8. Emberek vagyunk, és nem szentek. Vannak köztünk rosszak, de jók is. Annyira félsz, hogy (...) megsebez téged, hogy közben elfelejted: te is megsebezheted őt.
9. Emberek jönnek és mennek az életünkben. Van, aki sokáig, hosszú évekig velünk marad, és akadnak olyanok, akik épp csak keresztezik az utunkat. Viszont azalatt, amíg együtt vagytok, megtanítanak valamire, megvédenek valamitől, vagy csak átsegítenek egy nehéz helyzeten, amiben éppen vagy. Ez a dolguk: hogy találkozzanak veled, és átvigyenek a hídon, az egyik partról a másikra.
10. Engedni kell, hogy az emberek elrángassanak olyan helyekre, ahová magadtól nem mennél. Engedd, hogy mondjanak olyan dolgokat, amiket nem akarsz hallani. Engedd, hogy összetörjenek, aztán újból összerakjanak. (...) Erről szól az, hogy élünk.