Ugrás a tartalomra
A nagy lépéseket általában kamaszkorban teszi meg az ember, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet őket megtenni bármikor.
Kapcsolódó idézetek
-
A felnőttség néha azt jelenti, hogy a helyes dolgot teszed, még akkor is, ha az nem azonos azzal, amit akarsz.
-
Nem baj, ha az úgynevezett nagy, forradalmi döntések, amelyek az ember életét teljesen felforgatják, inkább az ifjúság, legkésőbb a kora középkor idejére esnek, mert azután az embernek meg kell tanulni a kompromisszumokkal is bánni, tudnia kell, hogy mi az, amit el tud viselni, és mi az, amit nem.
Hernádi Judit
-
A kamaszkor hatalmas lehetőséget rejt, olyan, mint egy trambulinugrás a felnőtt élet felé. Mint tudjuk, az ugrás izgalmas, és nem veszélytelen. Bár az ugrás módját, idejét, a döntéseket a kamasz maga hozza meg, a környezet szerepe ezek kimenetelét döntően meghatározhatja.
-
Az embernek át kell esnie a kamaszkoron, szerencsére hamar vége van.
Agatha Christie
-
A kamaszkor nem egyszerûen az élet egyik fontos időszaka, hanem az egyetlen olyan időszak, amikor életről lehet beszélni egyáltalán, a szó valódi értelmében.
Michel Houellebecq
-
Többnyire nem az első lépés a legnehezebb, de gyakran az a legnagyobb.
-
A felnőtté válás nehéz döntésekkel jár együtt, és ha helyesen cselekszünk, az nem feltétlenül jelenti, hogy jó is nekünk.
-
Az emberek fejlődnek, és fontos, hogy ne hagyd abba a fejlődést, csak mert elérted a "felnőttkort".
J. K. Simmons
-
A gyerekkor nem apránként, fokozatosan ér véget, hanem egyetlen váratlan, visszavonhatatlan pillanatban, ami néha már a gyerekévek közepén, de néha csak fiatal felnőtt éveinkben következik el.
Tóth Krisztina
-
Mindannyiunk életében eljön a pont, amikor felnőtté kell válnunk, csak nem tudjuk, hogy ez mikor következik be. Van, akinél 18 évesen, van, akinél 40 évesen, de egyszer eljön.