Ugrás a tartalomra
A szerelem köntösét veszi föl néha a szánalom. De ez nem igazi szerelem, csak alamizsna. Szerelmet adni így: nemes dolog lehet, de szerelmet kapni így, mindig utálatos.
Kapcsolódó idézetek
-
Borzalmas dolog a szerelemben a szánalom. Kevesebb lesz tőle az, aki adja, és az is, aki kapja.
-
A szerelem nem a birtoklás, hanem az élvezet gyönyöre. Érezhetjük a szerelmet úgy is, hogy nem szeretnek viszont bennünket, hiszen ezt az érzést sokkal inkább az adás, mintsem az elfogadás teszi széppé.
Varnus Xavér
-
A szerelem ugyanúgy elvesz, mint ahogy ad. (...) És nem mindig vesz és ad egyenlő arányban.
Nora Roberts
-
Hiszen a pénz mindenható. Mennyi szerelmet lehetne kapni érte! Hamis, hazudott szerelmet, mosolygó arcok ragyogását, kik azt nem érzik; tiltott, bûnös szerelmet, kik azt titkolják; csak ennek az egynek a szerelmét nem, aki igazán, híven, boldogan szerethet.
Jókai Mór
-
Sokszor elmegyünk egymás mellett, nem becsüljük meg azt, aki mellettünk van. Másra vágyunk. Az igazi szerelem egy egyenrangú kapcsolat, nehéz, küzdelmes munka, hiszen el kellene fogadnunk a másik árnyoldalát is, ami üzenet saját magunk árnyoldalainak elfogadására is.
-
A szerelem nem olcsó dolog, s őrizkednünk kell attól, hogy magunk tegyük olcsóvá. Rossz tulajdonságaink - az egoizmusunk, a gyávaságunk, úgynevezett tapasztaltságunk, zsugoriságunk - mind arról akarnak meggyőzni bennünket, hogy ne vegyük komolyan a szerelmet. A szerelem azonban csak akkor jutalmaz meg bennünket, ha komolyan vesszük.
Carl Gustav Jung
-
A szerelem nem ismer sem részvétet, sem jutalmazást. Szeretni csak szabad elhatározásból, lelki és testi kényszerből lehet. Csak az ilyen szerelemnek van értéke és az ilyen szerelmet nem lehet mesterségesen kitenyészteni. Nem lehet ravasz terveket kiagyalni. Nincsenek fortélyok és alakoskodások, melyekkel szerelmet lehetne szítani.
Muráti Lili
-
A szeretet nem érzelem. Sok emberben megvan a szeretet érzése, de ennek az érzelemnek a nevében mindenféle káros tetteket követ el. Ugyanakkor a valódi szeretetre képes ember gyakran tesz valaki hasznára akkor is, ha az illető nem is különösebben szimpatikus, s abban a pillanatban nem érez iránta különösebb szeretetet.
-
Annyi változat van a férfi-női kapcsolatra, és ma mindegyiket úgy hívják, hogy szerelem. Ez nem igaz, a szerelem sokkal ritkább és mélyebb jelenség, és borzasztó nagy ajándéka az életnek.
Popper Péter
-
A szerelem mindenre talál mentséget, csak az aljasságra nem. Az aljasság megöli a szerelmet, elnyomorítja a legtermészetesebb érzéseket is. Becsülés nélkül nincs igaz szerelem.
Charlotte Bronte