Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A szeretet kihívás, elfogadás, és a szabadság megadása, embernek is, és Istennek is, hogy ő is lehessen olyan, amilyen, és ne olyan, amilyennek én szeretném.

Mustó Péter
🤲 Elfogadás 👩‍⚕️ Orvosok és ápolók
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A szeretet engedi, hogy a másik legyen. Óvatosan, törődve, vigyázva, de a szeretet csak azt akarja, hogy a másik legyen, úgy, ahogy van. Hogy az lehessen aki, ami. Feldmár András
  2. Szabad csak az lehet, aki szeret. A szeretet pedig odaadás és elfogadás egyszerre. Müller Péter
  3. A szeretet nem egy személy kizárólagos szeretete, hanem olyan lelkiállapot, amelyben készek vagyunk mindent szeretni; az az állapot, amelyben egyedül ismerhetjük föl lelkünk isteni eredetét. Lev Tolsztoj
  4. A szeretet annak a képessége, hogy megengedem azoknak, akik fontosak számomra, hogy olyanok legyenek, amilyenek lenni szeretnének, függetlenül attól, hogy az engem boldoggá tesz vagy sem. Wayne Dyer
  5. Kész vagyok feláldozni az életemet azért, hogy szabadságot adjak neked. Ez a szeretet pontos meghatározása: teret és szabadságot adni egymásnak. A szeretet nem birtoklás, nem arról szól, hogy ketrecbe zárunk valakit a magunk kedvéért. A szeretet nem kötöz senkit a másikhoz. A szeretet olyan kötetlen és felszabadító, mint a levegő, a szél.
  6. Mi más lenne a szeretet, mint megérteni a tényt és örülni neki, hogy valaki más másféle és ellentétes módon él, dolgozik és érez, mint mi? A szeretet csak akkor hidalhatja át öröm útján az ellentéteket, ha nem szünteti meg és nem tagadja őket. Friedrich Nietzsche
  7. A szeretet nem észszerû dolog, hanem hitbéli kérdés; hinni kell hozzá abban, hogy a létezés mögött meghúzódik egy rejtélyes értelem, és két életet arra szánt a sors, hogy összefonódjanak. A szeretet annak kifejeződése, hogy az ember bízik a szíve vágyainak jogosságában és az értelme szavában. Dean Ray Koontz
  8. A szeretet a szeretőnek a vágya arra, hogy a másik életét könnyebbé és gazdagabbá tegye, olyan módon, ahogy a másik óhajtja. Nem ahogy én. Ha téged szeretlek, úgy kell szeretni téged, ahogy te akarod azt, nem ahogy én. Feldmár András
  9. A szeretet nem a másik birtoklását jelenti. A szeretet valaminek ítélet nélküli megtapasztalása. Andrew Matthews
  10. A szeretet azt jelenti, hogy figyelsz valamire, akarsz valamit. Megpróbálsz valamit hozzáadni a világhoz. A szeretet az nagyon konkrét dolog: figyelni, adni. Ruttkai Éva
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat