Ugrás a tartalomra
A tudomány fejlődéséhez hozzátartozik az értékelés és az átértékelés folyamata. Ami lényegesnek bizonyul, az talán fennmarad a szitán. A többi elfelejtődik.
Kapcsolódó idézetek
-
A tudomány lényegéhez tartozik, hogy nemcsak az eredményeit, hanem pillanatnyi ismereteinek korlátait is ismeri. Csak az ebből logikusan következő szerénységet felejtjük gyakran el.
Mérő László
-
A tudomány előrehaladása állandó újrarendezés. Minden lépésével új egységbe foglalja azt, ami addig különbözőnek látszott.
-
Emlékezetünk folyamatosan alakul, hol ez, hol az válik fontossá, kiemeltté, más meg ezzel egyidejûleg elfelejtődik. Időlegesen.
-
A tudomány is ugyanolyan kis lépésekben fejlődik, mint bármi más - a zsenik jól elmondható korszakos felfedezései mögött is sok ember sok apró előrelépésének szintézise és továbbfejlesztése áll.
Stipsicz András
-
A tudomány igazából az által halad előre, hogy az egyik feltevést megerősítheti, vagy elutasíthatja a többit. Ez az igazság jelenik meg abban a rengeteg feltételes módban, amelyet a tudományos mûveinkben használunk.
Luigi Luca Cavalli-Sforza
-
A tudomány a múlt tekintélyének lerombolása útján halad előre. Ha én hajlamos vagyok azt mondani, hogy az, amit ott leírtak, nem jó, nem jól csinálták meg, ugyanezt az értékítéletet a saját munkámmal szemben is alkalmaznom kell. Hogyan lehetek önkritikus? Ez a legnehezebb dolog. Sokkal egyszerûbb másnak a tételét bírálni.
Straub F. Brunó
-
A természettudományok és a társadalomtudományok úgy fejlődnek, hogy a régi elméleteket újakkal helyettesítik, és ezek a régiek romjaira épülnek fel. A matematika tudományának, éppen ellenkezőleg, megvan az a kiváltsága, hogy oly módon gyarapodjon, hogy az új téziseket megtartják a régiek mellett.
-
Az évtizedek és -századok során (...) az értelem hálója felfeslik, és új szövődik a helyébe. A történelem tanulmányozása annak a megfigyelését jelenti, ahogy ezek a hálók szövődnek és felfeslenek, és ami az egyik kor emberei számára a legfontosabb dolog az életben, az a leszármazottaik számára jelentéktelenné válik.
Yuval Noah Harari
-
A tudományos módszer megköveteli a korábbiak fokozatos javítását. A tudományos elméletek nem maradnak fenn örökké; csak addig, amíg nem jön egy jobb.
-
A hitélmény az, amely hosszabb távon jobban megmarad. Intellektuális jellegû kérdéseink elavulnak, mihelyt tudjuk rájuk a választ.
Somorjai Ádám