Ugrás a tartalomra
A világmindenségben szimmetria uralkodik, de a legizgalmasabb fejlemények - például az emberi faj - rendellenességek benne, olyan röpke pillanatok eredményei, amikor a szimmetria megtörik.
Kapcsolódó idézetek
-
A világban a véletlen uralkodik és éppen ezért van benne rend és törvény, ami a véletlenek tömegéből a valószínûségeknek megfelelően bontakozik ki.
Blaise Pascal
-
A szimmetriában, az egyensúlyban és a ritmusban a természeti jelenségek lényegi vonásai fejeződnek ki: a természet összefüggő volta, a rend, a logika, az élő folyamat. A mûvészet és a tudomány itt közös alapokra találhat.
-
A világegyetemben van egy jól meghatározható rendszer, ami tetten érhető a csillagok mozgásában és a Föld forgásában is. De az emberi élet majdnem mindig a káosz szerint szerveződik. Felveszünk egy alapállást, kinyilvánítjuk a jogainkat és az érzelmeinket, miközben félreértjük mások és a magunk indokait.
-
A világmindenségben mindenütt harmónia uralkodik, kivéve az emberi kapcsolatokat.
Napoleon Hill
-
Ha megvizsgáljuk az univerzumot, rájövünk, hogy mindennek van ritmusa: a Föld és más bolygók forgásának, az évszakoknak, a napoknak, a fáknak, a növényeknek és az állatoknak. Az emberi test is ritmusok szerint él.
Mariette Boon
-
A világnak vannak hibái: a gleccsereken repedések vannak, a hegyek közt szakadékok, de az egésznek együtt mégis fönséges a hatása.
George Meredith
-
A valóságban a tudomány maga is sokkal inkább egy nagy rendetlenség, ami szeszélyesen, szakaszokban halad előre, időnként zsákutcába jut, máskor pedig a legváratlanabb eredményeket produkálja.
-
Az ember csupa diszharmónia és harmónia. A nagy vonzásnak könnyû lenne a lélek békéjét, az ellentétek elcsitulását, vagyis a harmóniát neveznem, ám tény, hogy a diszharmónia, a belső békétlenség, az elégedetlenség, a meg nem felelés, önmagamnak vagy másoknak, sokkal inkább sarkalló, előrevivő erő.
-
Az egyensúly nem azonos a tökéletes szimmetriával, ilyen ugyanis nincs a természetben, ezt mérnökök találták ki, az emberi-technológiai redukció eszköze, nem élet. Egyszerre van mindig a válság meg a rend: nem lehet őket szétszakítani.
-
Némileg rejtélyes az a tény, hogy a Világegyetem egész anyagtartalma az általános törvényszerûségeknek engedelmeskedik. Ha a világmindenség valóban véletlen jellegû volna, és tisztán valószínûségi alapon mûködne, akkor azt várnánk, hogy a fizika törvényei által megfogalmazott szabályszerûségek egy idő után megváltoznának vagy akár meg is szûnnének. Egy olyan világegyetemben, amelyben bármi megtörténhet, akár az is előfordulhatna, hogy a fizika alapvető törvényei egyszerre csak érvényüket veszítik.
Keith Ward