Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Amikor egy harcos elhatározza magát valamire, mindent meg kell tennie érte, de felelősséget kell vállalnia azért, amit csinál. Akármit is tesz, először is azt kell tudnia, hogy miért teszi, majd cselekednie kell, anélkül, hogy kétkedne a tettében, vagy megbánná azt.

🎖️ Katonatiszt 🌅 Nyugdíjba vonulás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A harcos nem olyan valaki, aki egyszerûen csak felveszi a harcot és végez az ellenséggel; a harcos mindent elkövet, hogy azt tegye, ami a helyes, hogy tisztelje a másikat, s a dicsőség és a tisztesség szabályai szerint éljen, még akkor is, ha mások nem e törvény szerint élnek.
  2. A harcos nem érzelmileg szereti az ellenfelét, hanem univerzálisan. Egységet alkot vele. Saját erőkörébe vonja, s mintha önmagával táncolna, együtt pörögnek. És nemhogy félne tőle, hanem éppen ellenkezőleg: félti. És felelősséget érez a sorsáért. Célja a védelem, de tudja jól, hogy a harc során a Sors törvényeibe nyúl bele. Akár nyer, akár veszít, magára veszi a tett súlyát. S ha nem az egyetemes igazság - vagyis a szeretet - nevében cselekedett, függetlenül attól, hogy ő hal meg vagy az ellenfele: a felelősség az övé. Müller Péter
  3. Egy harcosnak tisztában kell lennie a szövetségesei erejével, hogy meg tudja határozni, hogyan használja fel őket. Ugyanígy ismernie kell az ellenségei gyenge pontjait, hogy meg tudja határozni, hogyan győzze le őket. Timothy Zahn
  4. Néhány ismerőse egész életében arról panaszkodik, hogy nincs választása, mások pedig a többiek döntéseit kritizálják. De a harcos mindig tettekre váltja a gondolatait. Előfordul, hogy rossz célt választ magának. Ilyenkor szó nélkül megfizeti hibája árát. Máskor letér az útról, és rengeteg időt veszít, míg visszatér eredeti tervéhez. De a harcos tudja, mit akar. Paulo Coelho
  5. A harcos nem attól harcos, hogy feladja, amit szeret, hanem hogy szereti, amit csinál. (...) Egy jó harcos nem tökéletes, nem győz mindig, nem sérthetetlen. A jó harcos nagyon is sebezhető... Ez teszi igazán bátorrá! A harcos cselekszik, csak a bolond sír! Nincs olyan, hogy kezdet és vég, csak a tett van.
  6. Ne kételkedj magadban! Te a saját módodon harcolsz, és egy katona számára az a legrosszabb, ha megrendül az önmagába vetett hite, mielőtt kilép a harcmezőre. Nem minden ér véget győzelemmel, de mindig el kell kezdeni, minden alkalommal tudva, hogy a felkészültséged és ösztöneid rendben vannak. J. R. Ward
  7. A harcos (...) elfogadja, hogy ellenségei azért vannak, hogy próbára tegyék bátorságát, kitartását és ítélőképességét. Õk sarkallják arra, hogy harcoljon az álmaiért. Paulo Coelho
  8. A harcosok hûségből, a felebarát és az ország szeretetéből, valamint a védelem és a megóvás vágyából születnek. Cselekedeteik pontosak, elviek, határozottak és elkötelezettek, hogy önzetlenül cselekedjenek mások érdekében.
  9. A fény harcosa tudja, hogy szabadon dönthet, mit akar. Döntéseit bátran, önzetlenül hozza, időnként egy cseppnyi őrülettel. Paulo Coelho
  10. Hisz a csodákban, és mert hisz bennük, meg is történnek. Biztos benne, hogy a gondolkodása megváltoztathatja az életét, és mert biztos benne, meg is változik az élete. Bízik benne, hogy rátalál a szerelem, és mert bízik benne, rá is talál... Olykor kiábrándul, olykor megsérül... De a harcos tudja, hogy megéri hinni, és minden vereségre két győzelem jut. Ezt mindenki tudja, aki hisz. Paulo Coelho
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat