Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Annak idején az is mese volt, hogy egy nap majd tüzet tudunk gyújtani, nem kell a villámra várni. Az is mese volt, hogy feltaláljuk az ­autót. Egy meséből indult el, aztán lett belőle valami. Az atombomba is mese volt, és aztán robbant. Az ember ilyen. A fantáziáját mûködteti, és szeretné megvalósítani, amit kigondolt.

Csányi Vilmos
🥗 Egészséges életmód 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Amikor fellobbant az első tûz, amikor elgurult az első kerék, amikor először kapott lángra az első gyufaszál, amikor először gyúlt ki az első izzó, amikor... És mennyi ilyen pillanat volt, ami megváltoztatta a világot. A pillanat, amikor valaki megálmodott valamit, vagy rájött valamire. Vagy a pillanat, amikor rád mosolygott Õ. Ami ugyanígy megváltoztatta a világot. A te világodat. Az Õ mosolya. Csitáry-Hock Tamás
  2. A dolog akkor kezdődik, amikor az ember még fiatal. Csupa olyat hall, ami nem igaz. Azt kívánják tőle, hogy higgye el: az ember önmagában érték, a személyisége szent, képességei határozzák meg, meddig mehet el, mit tehet, hol, micsoda díjakat nyerhet. Mindehhez csak erőre, bátorságra és becsületre van szükség. Szép mese. Lenyûgöző. Legfőképp azoknak, akiknek nincs semmijük. Mert azok korán megtanulják, mint ahogy szüleik is megtanulták. El kell hinniük, tehát elhiszik. Adam Kennedy
  3. Az embernek úgy kell a mese, mint az édes álom. Vavyan Fable
  4. A mesében minden megtörténhet. Ahogy az életben is. Csoóri Sándor
  5. A képzelőerő az igazi hatalom. Minden a képzeletünkből lett. Az ember kitalálta a kereket, aztán megalkotta. Kitalálta az ûrhajót, a vasutat, vagy azt, hogy azon a téren az az épület álljon. Ezeket mind a fantázia szülte. A fantázia befolyásolja, alakítja a valóságot.
  6. A mese egyébként sem használja a "megvalósíthatatlan" fogalmát. Az ember olyan képességeit őrzi, amelyek nem ismerik a lehetetlent: ha a hős valamit el akar érni, megtalálja a megfelelő formát és segítőt a cél eléréséhez. A "lehetséges" erői ugyanis nem rajta kívül, hanem benne vannak. Boldizsár Ildikó
  7. Néha álmodozik az ember, és szeretné, ha csoda történne. Mert kellenek csodák.
  8. Minden mese őrzi annak a kornak az emlékét, amikor az ember nem csak megérteni akarta mindazt, amit látott, hallott, érzékelt és tapasztalt, hanem a dolgok megkérdőjelezése, felülbírálása nélkül benne élt mindebben, mert ebből táplálkozott, ez volt saját természetes erőforrása. Úgy volt jelen a világban, hogy javára szolgált minden, ami körülvette, és ő is javára volt mindennek. Boldizsár Ildikó
  9. A mese olyan történet, amelyben mindenért meg kell dolgozni, semmi sem magától szép és jó, semmi sem magától mûködik rendben. A hős épp azért jár be egy utat, hogy széppé, jóvá, mûködővé tegye maga körül mindazt, ami rút, rossz vagy mûködésképtelen. Boldizsár Ildikó
  10. Néha fantáziál az ember a jövőről, de olyankor eszembe jut az a mese, amiben az asszony tojásokat visz a piacra, és tervezgeti, hogy majd mi mindent fog venni az árából. Aztán végül összetörik az összes tojás. Bérczes László
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat