Ugrás a tartalomra
Az a kevés viszonylagos, amit az abszolúthoz képest megtanultunk, lehet csapda is. Csábíthat kinyilatkoztatásra, tetszeleghet csalhatatlanságban. Végső soron tudni a nem-tudást és mégis folytatni: emberfölötti az emberben.
Kapcsolódó idézetek
-
Tudni a "nem tudást" és mégis folytatni: emberfölötti az emberben.
Jókai Anna
-
Az ember nem tudhatja, hogy valójában mi a fontos, és mi nem. Meg kell tanulja, hogy bízzon a saját értékrendjében. Az értékek mindig viszonylagosak.
Agatha Christie
-
Annyi, de annyi szabály van, amiről az ember nem tud, és teljesen mindegy, mennyit tanul, képtelenség mindet elsajátítani. A tudatlanság újra és újra elárul minket.
-
Ahogyan az lenni szokott a tiltott, de jónak és vonzónak tûnő dolgokkal - egy idő után ez alattomosan szétterjed az ember tudatában. Mindinkább foglalkoztatja a dolog, később már vonzani is kezdi. Még később céltudatos lépéseket tesz azért, hogy azokat az örömöket megszerezze. Előbb csak néha, olykor, és így van értéke, hiszen ami nehezen jön, nem könnyen felejthető, és azt sokra tartjuk. Később azonban ismét lépni kell, mert a ritkán érkező öröm már nem bizonyul elégségesnek. A szenvedély kialakult, a függőség már épülget szépen, és mire az áldozat észreveszi, már nem is tud élni szenvedélye nélkül.
Nemere István
-
Az ember csak a teljes igazság egy nagyon pici részletét látja és nagyon gyakran, sőt szinte állandóan, szándékosan megtéveszti magát annak a kis darabkának a tekintetében is. Saját maga egy darabja önmaga ellen fordul, és úgy viselkedik, mintha másvalaki lenne, belülről győzi le. Ember az emberben. Ami egyáltalán nem is ember.
Philip Kindred Dick
-
A csábítás nemcsak közeledés, nyomulás, hanem eltávolodás, talánnyá válás is. Sejthető, hogy a tartalék bővebb, mint az előadott.
Konrád György
-
Valamennyiünkben sötét titokzatosság rejlik, az összeütköző szenvedélyek, vágyak, hajlandóságok szövevénye. Bizony, így van. Az ember ítélni akar, de tíz eset közül kilencszer téved.
Agatha Christie
-
Az embert nehéz becsapni. Nem lehet azt mondani neki, hogy eredj erre, itt kapod a többet. Egy idő múlva rájön a csalásra, és akkor vége. Az ember pedig egészen elképzelhetetlenül életéhes lény. Mindig odamegy, ahol több életben van része. (...) Mindig a több kell, a ragyogóbb, a tüzesebb, az érdekesebb, a komolyabb, az izgatóbb, a hatásosabb, a megragadóbb.
Hamvas Béla
-
Valamit megtanulni csak bátorsággal lehet: bátran el kell ismernünk, hogy amit gondolunk, az lehet tévedés vagy legalábbis naivitás, még legmélyebben gyökerező bizonyosságaink is.
Carlo Rovelli
-
Rendszeresen őrlődünk különböző döntések között. Szabad választást akarunk, aztán választástól való szabadságot. A választás szabadsága először izgalmas, de egy idő után kimerítő is lehet, csapdában vergődünk és nem látjuk a kiutat. Ha szerencséd van, találsz valakit, aki elkap, mikor kiszabadulsz a csapdából, de a legtöbbször nem ilyen könnyû. Van, aki a titkai foglya és szeretne helyesen dönteni, mások a vágyaik és ambícióik csapdájában vergődnek.