Ugrás a tartalomra
Az alázat a leginkább alábecsült isteni erény.
Kapcsolódó idézetek
-
Az istenhit a gyengék privilégiuma.
-
Az alázat a legnagyobb gőg.
Borisz Leonyidovics Paszternak
-
A hízelgés és alázkodás a gyengének a fegyvere a hatalmassal szemben.
-
Az alázat igen különös dolog. Amint úgy gondoljuk, hogy elértük, abban a pillanatban elveszítjük.
-
Az igazi alázat a legmélyebb istentisztelet. De nem az igazán alázatos, aki túl mélyen alacsonyítja le magát és elfelejti, hogy az ember Istentől vett hatalmánál fogva szava és akarata által uralkodik a földön. Sosem szabad elfelednünk, hogy mint Istennek gyermeke, uralkodói vagyunk a földnek, de ugyanaz a testvérünk is. Az igazán alázatos, aki a fejlődés útján a messze mögötte vándorlókat, a gyöngéket és bûnösöket is testvérének érzi, s aki az előtte haladókkal együtt érez, és nem ítéli meg tetteiket, se szavaikat, hanem igyekszik magát beléjük képzelni.
-
Az igazi alázat lemondani azokról a dolgokról, amelyek a legdrágábbak nekünk.
Giovannino Guareschi
-
Az embernek kevélysége megalázza őt; az alázatos pedig tisztességet nyer.
Biblia
-
Az alázat az egyetlen védelem a megaláztatással szemben.
-
Az alázat az egyetlen védelem a megaláztatással szemben.
-
A tehetség isteni áldás, de hihetetlen akarat és alázat nélkül mit sem ér.
Steven Gerrard