Ugrás a tartalomra
Az államista a népességre néz, és egy irracionális és önző hordát lát, amit pisztolycsővel állandóan terelgetni kell - majd azokra pillant, akik az államot irányítják, és önzetlen, jóindulatú szenteket lát.
Kapcsolódó idézetek
-
A politikus a következő választásra gondol; az államférfi a következő nemzedékre. Az emberek a legjobb politikusokra szavaznak, aztán csodálkoznak, hogy rossz államférfiakat kaptak.
Szent-Györgyi Albert
-
Ha az emberek többségükben túl irracionálisak és önzőek ahhoz, hogy a társadalmi szerveződés kihívásaira produktív és pozitív módon választ találjanak, akkor túlságosan irracionálisak és önzők ahhoz is, hogy a kezükbe kerülhessen az államhatalmi monopolista erőszak - vagy ahhoz, hogy szavazzanak vezetőikre.
Stefan Molyneux
-
Az állam célja, hogy találjon valamit, amit az emberek egyetemesen gyûlölnek, majd azt színlelje, hogy egyedül ő képes az adott dolgot kigyomlálni a társadalomból.
Lew Rockwell
-
Az állam annak a törvényhozó és igazgatási gépezetnek az elnevezése, amelynek segítségével a nép bizonyos ügyeit bonyolítják - méghozzá rosszul. Nincs benne semmi szent, semmi titokzatos. Az államnak nincs több lelkiismerete vagy erkölcsi küldetése, mint annak a kereskedelmi cégnek, amelyik egy szénbányát vagy egy vasutat mûködtet. Az állam pont annyira létezik, mint az istenek és az ördögök. Velük együtt az ember teremtménye, tükröződése más emberek számára, az egyéné, az egyetlen realitásé. Az állam csak az ember árnyéka, korlátoltságának, tudatlanságának és félelmének árnyéka. Az élet az emberrel, az egyénnel kezdődik és vele végződik.
Emma Goldman
-
Mindegyik uralkodó olyan törvényeket hoz, ami önmagának hasznos: a demokrácia a népnek, a zsarnok a zsarnoknak előnyös törvényeket, és a többiek is így. Miután meghozták, azt nyilvánítják ki az alattvalókra nézve igazságosnak, ami nekik hasznos, és az ilyen törvényt megszegőt meglakoltatják mint törvényszegőt és igazságtalant.
Platón
-
Az állam (...) egy olyan társadalmi intézmény, amelyet egy győztes embercsoport kényszerített egy legyőzöttre azzal az egyetlen céllal, hogy szabályozza a legyőzötteken való uralmát és biztosítsa önmagát a belső lázadások és a külső támadások ellen.
Franz Oppenheimer
-
Aki szabad akar lenni, annak nem szabad beállnia a sorba. A hatalom megvesztegeti az embereket, ezzel beállítja őket a sorba, és létrehozza a jóllakott barbárok társadalmát.
-
Az államok általában minimális előrelátással és maximális butasággal, erőszakossággal és romboló hajlammal rendelkeznek. A minimális pedig csak azért nem nulla, mert az emberek időnként begurulnak, és az útjukban állnak.
Richard Bach
-
Az állam hû kifejezője az emberi természetnek, alapvetően gonosz és pusztítani vágyó. Éppolyan naivság lenne az állam megjavulását remélni, akár az emberét.
Moldova György
-
Ha nem az erőszak a problémák megoldásának helyes módja, akkor az állam definícióból adódóan immorális, mivel az "állam" mindig egy csoport embert jelent, akik maguknak követelik a jogot ahhoz, hogy erőszakot kezdeményezzenek mindenki más ellen az adóztatás, szabályozások, stb. formájában.
Stefan Molyneux