Ugrás a tartalomra
Az élet nem mese, történnek jó és rossz dolgok is, és csak rajtunk múlik, élünk-e a felkínált lehetőségekkel. Igen, mi döntjük el, hogyan alakítjuk a történetünket.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindenkinek megvan a maga kijelölt útja, ez azonban nem lehet egyedüli meghatározója a sorsunknak. Bizonyos dolgokban magunknak kell dönteni, választani a különféle lehetőségek közül.
-
Az élet mindig tartogat számunka szépet és keserût, de sokszor valóban rajtunk múlik, mit kezdünk vele.
-
Az élet néha olyan krónikát ír a létezésünk történetébe, amit magunk sem értünk meg teljességgel. Van, amit nem tudunk befolyásolni. Olyan utakra terel bennünket, amiken ha akarunk, ha nem, végig kell mennünk. Senki sem tudja, hogy jobbra vagy éppen rosszabbra fordul a sorsunk, de igyekeznünk kell emberként megállni a helyünket, bármilyen nehezek is a körülmények.
-
Úgy is eltölthetjük az életünket, hogy a világ mondja meg nekünk, kik is vagyunk. Épeszûek vagy őrültek. (...) Hősök vagy áldozatok. Rábízhatjuk a történelemre, hogy eldöntse helyettünk, jók voltunk vagy rosszak. Engedhetjük, hogy a múltunk határozza meg jövőnket. Vagy akár magunk is dönthetünk.
Chuck Palahniuk
-
Egyikünknek sincs sok lehetősége, amikor a sors előre kijelöli az utunkat. A döntéseidet ennek ellenére neked magadnak kell meghoznod. Az, hogy milyen utak közül választhatunk, nem rajtunk múlik, de hogy melyiket választjuk végül... az igen.
-
Nem te választod az életedet: ő választ téged. Nem értheted meg, miért jut neked több öröm vagy több szomorúság. Csak fogadd el és menj tovább. Az életünket nem választhatjuk meg, de azt mi döntjük el, hogy mit kezdünk a kapott örömökkel és bánatokkal.
Paulo Coelho
-
Minden mese igaz. De rajtunk múlik, melyiket választjuk sajátunknak.
-
Az élet döntésekről szól, sorsunk a döntéseink összege. Egy részüket meghozzák helyettünk. Nem dönthetjük el, mikor és hol születünk meg, nem választhatjuk meg a rokonainkat, még azt sem, hogy kit szeretünk, de azt igen, hogy hogyan szeretünk.
-
Mi határozza meg a leginkább, mivé válunk, és mire jutunk az életben? A döntéseink. Ezek a pillanatok formálják a sorsunkat. Mindenekfelett hiszem, hogy a sorsunkat nem az életkörülményeink, hanem a döntéseink határozzák meg.
Tony Robbins
-
Az embernek mindent meg kell tennie azért, hogy a saját történetei jól végződjenek. (...) Sok múlik rajtunk. Döntéseket kell hoznunk, bátornak kell lennünk, új dolgokat is ki kell próbálni, nem szabad elbújnunk, és ha kell, vissza kell tudnunk ütni. A legfontosabb, hogy ne hallgassunk a rossz tanácsokra.