Ugrás a tartalomra
Az ember földi életét szabadon rendezheti be, de boldogulása teremtmény mivoltából következőleg a Teremtő akaratának teljesítéséhez van kötve.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember akarata szabad. Bizonyos mértékben tőle függ, hogy az élete paradicsom lesz-e vagy pokol.
Karl May
-
Az ember úgy van teremtve, hogy csak annak tud örülni, amit maga alkot. És ahhoz, hogy élvezni tudja, előbb meg kell másznia a költemény meredekét.
Antoine de Saint-Exupéry
-
Az ember születésénél fogva birtokosa lett a szabad akaratnak, de hogy ne maradjon kontroll nélkül, tetteinek iránytûjeként az isten felruházta lelkiismerettel.
-
Az ember szabad akarattal, teremtő gondolattal bír. Döntése befolyással van élete sodrásirányára. Ez a befolyás nem lényegi.
-
A teremtő megteremtette a világot, és rábízta az emberekre, hogy rendezzék be a saját kívánságuk szerint. Mert az embernek szabad akaratot adott, de tudást nem. De milyen eredményt tud elérni az olyan lény, akinek akarata nagy, de tudása szinte semmi? Csupán célokat tud maga elé fölhalmozni, de a hozzájuk vezető utat már nemigen találja meg.
-
Az élet olyan, amilyennek az ember alakítja, függetlenül attól, hogy a sors hová vetette, a logika és a szabad akarat azt jelentette, hogy bármit kihozhatott belőle, amit csak akart.
J. R. Ward
-
Az ember saját maga formálhatja a sorsát, úgy, ahogy akarja. Ha valaki tudatosan, nagyon akarja a boldogságot, akkor ki is verekszi magának.
-
Az ember arra van teremtve, úgy van megalkotva, hogy szereti a kihívásokat, ezzel tud teljes életet élni.
Erőss Zsolt
-
Az embernek mindene meglehet az Életben, amit akar, feltéve, hogy pontosan tudja, mit akar és miért akarja.
Adam J. Jackson
-
Az ember isteni jogon királya az egész természetnek; a földet az ő hasznára borította be növényzettel és népesítette be állatokkal a teremtő; következésképen olyan szervvel kell rendelkeznie, mellyel hasznát veheti mindazoknak az ízes anyagoknak, amelyek alattvalói világában egyáltalán feltalálhatók.
Jean Anthelme Brillat-Savarin