Ugrás a tartalomra
Az ember nemcsak azzal vétkezik, amit elkövet, hanem vétkezik azzal is, amit nem követ el, mert figyelmetlen vagy közömbös.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember nem azzal vétkezik, amit csinál, hanem a szándékkal, amellyel elköveti ezt vagy azt. Minden a szándék.
Márai Sándor
-
Az ember nem csak azért felelős, amit tesz, hanem azért is, amit nem tesz meg.
-
Az ember nem csak azért felelős, amit tesz, hanem azért is, amit nem tesz meg.
-
Sokszor az jár el igazságtalanul, aki valamit nem csinál, nem csak az, aki valamit csinál.
Marcus Aurelius
-
Az ember azt bánja inkább, amit elmulasztott megtenni, és nem azt, amit megtett.
-
Néha az ember elfelejt együtt érezni, és inkább másokat hibáztat mindenért, még az olyan dolgokért is, amikről nem tudta, hogy rossz, amikor elkövette.
-
Aki vétkezik, maga ellen vétkezik, aki igazságtalan, magával szemben igazságtalan, hiszen önmagát teszi gonosszá.
Marcus Aurelius
-
Becsületes ember, ha hibázott, jobbat nem tehet, mint ha hibáját elismeri, s ismétlésétől óvakodik.
Kossuth Lajos
-
Az embert általában nem az gyötri, amit megtett, hanem az, amit nem, s úgy hal meg, hogy már nem is teszi meg.
Clara Sánchez
-
Minden helytelen dologban, ami történik, nemcsak azok a bûnösek, akik elkövetik, hanem azok is, akik nem akadályozzák meg.
Erich Kästner