Ugrás a tartalomra
Az ember olyan lény, aki csak a másik kezéből, szeméből, öléből kaphat kenyeret, poharat, tudást, örömöt - mindent. Ki mondja meg, hogy miért megyünk ölre mégis annyiszor?
Kapcsolódó idézetek
-
Az embernek élni kell valamiből, pénzt kell keresnie, hogy kenyeret, sört és sajtot tudjon venni magának. Az ember csak ember, emberi vágyai és szükségletei vannak.
Alice Hoffman
-
Az ember nem oszthatja meg valakivel az élete egyik szakaszát, ha nem ismeri el, hogy az egésznek csak akkor van értelme, ha hajlandó adni. A boldogságot nem lehet csak az ujjunk hegyével megérinteni. Az ember csak kétféle lehet: van, aki adni szeret, és van, aki kapni. Én először mindig adok, és csak utána várom el, hogy kapjak is valamit, de végképp keresztet vetettem az önzőkre, és túl bonyolultakra meg azokra, akiknek a szíve túl fösvény ahhoz, hogy megszerezzék a jogosultságot a vágyaikra meg a reményeikre.
Marc Lévy
-
Az embert nehéz becsapni. Nem lehet azt mondani neki, hogy eredj erre, itt kapod a többet. Egy idő múlva rájön a csalásra, és akkor vége. Az ember pedig egészen elképzelhetetlenül életéhes lény. Mindig odamegy, ahol több életben van része. (...) Mindig a több kell, a ragyogóbb, a tüzesebb, az érdekesebb, a komolyabb, az izgatóbb, a hatásosabb, a megragadóbb.
Hamvas Béla
-
Minden dolog összekapcsolódik, mint a vér, ami valamennyiünket egyesít. Nem az ember szövi az élet hálóját; az ember csupán egy szál a hálóban... bármit tesz vele, azt önmagával teszi.
Viggo Mortensen
-
Sokféle erő van az emberek között, sokféleképpen ölik egymást az emberek. Nem elég szeretni, lelkem. A szeretet tud nagy önzés is lenni. Alázatosan kell szeretni, hittel. Az egész életnek akkor van csak értelme, ha igazi hit van benne. Isten a szeretetet adta az embereknek, hogy elbírják egymást és a világot.
Márai Sándor
-
Ha én bele tudok nézni esténként a saját tükrömbe, akkor másoktól is ezt kapom vissza. Mindenki azt a kisugárzást és energiát kapja, amit ő ad másnak, de csak azt adhatja, ami benne van. Mert mindig azt kapjuk vissza, amit önmagunk adunk.
Csernus Imre
-
Emberből vagy, nem vagy más, pont úgy, mint én, pont úgy, mint más.
Hát miért hinnénk, hogy jobbak lennénk bárkinél?
Mert bennünk él, és többet kér egy másik vér, egy másik cél.
Õ sokban kínoz, jobban árthat bárkinél.
-
Az ember ösztönösen él. Hajlamosak vagyunk nem észrevenni azt, ami körülöttünk van. A "VAN"-okat nem becsüljük. (...) Élünk, eszünk, iszunk, dolgozunk, alszunk, szeretkezünk, és észre sem vesszük, hogy mindez milyen csoda. És amikor történik egy tragédia az ember életében, akkor mintha valaki visszarántana, és azt mondaná: Gondolkodj! Gondolkodás közben eszmélsz csak arra, milyen isteni szerencse, hogy van két kezed, két lábad, két szemed. Érzel, hallasz, tudsz tapintani, ízlelni.
Fülöp László
-
Gyakran előfordul, hogy boldogságunkat mások kezébe adjuk, ők azonban nem képesek megfelelni az általunk támasztott elvárásoknak. Hogy miért? Mert saját jólétünkért csakis egyetlen ember vállalhat felelősséget: mi magunk.
-
Csak az ember tud vezérei parancsára gyûlölni; csak mi harcolunk anélkül, hogy tudnánk: miért is ölünk vagy halunk meg a más nevében, a más érdekéért.
Paul Féval