Ugrás a tartalomra
Az emberek sokkal inkább hajlamosak elhinni magukról, hogy képesek valamire, ha ismernek valakit, aki már megtette ugyanazt. A lehetetlen ekkor hirtelen lehetségessé válik, mi több, elérhetővé.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek szeretnek megbízni valakiben, akármennyi hülyeséget is csinál, és azt gondolják, hogy hosszú távon mégiscsak jó lesz nekik, még akkor is, ha a mindennapi életükben érzik, hogy igazából nem az.
Csányi Vilmos
-
Az emberek egészen addig hajlandók bármit elhinni, amíg valaki be nem bizonyítja az ellenkezőjét. Akkor pedig mindkettőt elhiszik.
Charles Martin
-
Ha valaki bízik bennünk annyira, hogy megossza velünk a titkát, akkor sokkal könnyebb megbízni benne. Mintha az illető feltárná előttünk a szívét, és cserébe nekünk is ki kéne tárulkoznunk előtte.
-
Amikor az ember belekezd egy nagy kihívásba és kitart mellette, felfedezheti, hogy képességei sokkal nagyobbak, mint azt korábban képzelte, lehetővé téve, hogy végrehajtsa a "lehetetlent". Az ily módon megélt élet elégedettséggel tölt el. Olyan érzékeny húrokat pendít meg sok emberben, amely valahol az egyszerû emberi ösztön mélyén lakozik.
-
Ha az ember a legjobbat hiszi valakiről, akkor életre hívja benne a legjobbat. Az embereknek javukra válik, ha hiszünk bennük. Ezt újra és újra tapasztalom.
Agatha Christie
-
Ha az ember nagyon akar valamit hinni, akkor el is hiszi. Újraírhatja gondolatban az életét.
Jodi Lynn Picoult
-
A legtöbb ember meglehetősen jó emberismerő. Sokkal könnyebben hisznek neked, ha kiderül, hogy vannak hibáid.
Harlan Coben
-
Ha bízol önmagadban, nyert ügyed van. Az emberek vonzódnak ahhoz, akire felnézhetnek. A magabiztos személy könnyen vezető egyéniséggé válik bármely társaságban.
Meg Cabot
-
Az emberek néha meglepnek. Azt hiszed, hogy már kiismerted őket, játsszák a szerepüket, olyanok, amilyenek. Aztán egyszer csak tesznek valamit, amiből rájössz, hogy jóval sokoldalúbbak, mint valaha sejtetted volna.
-
Ha kellő határozottsággal és megfelelő gyakorisággal ismételgeted, bármit el tudsz hitetni előbb önmagaddal, aztán az emberekkel. A sorrend néha felcserélhető.
Moldova György