Ugrás a tartalomra
Az én tanítómesterem az élet volt, és keményen bebizonyította nekem, hogy nem körém építették a világot, hanem én pottyantam bele. Igyekszem ezt tudomásul venni és ezek szerint viselkedni.
Kapcsolódó idézetek
-
Az élet a történelem tanítómestere.
Komoróczy Géza
-
A történelem az élet tanítómestere.
-
Nagyszerû emberekkel találkoztam, akiket elfogadtam tanáromnak, mentoromnak, társamnak. Tőlük rengeteget tanultam, figyelmeztettek a hibáimra, tőlük nem esett rosszul a kritika. Szerintem jól leírható egy ember élete az ilyen találkozásokon keresztül, vagy azokon a mondatokon keresztül, amiket ezek az emberek mondtak nekem.
Geszti Péter
-
A döntéseink és a tetteink tesznek azzá minket, akik vagyunk. A környezetünk csak egy jó tanár, mely feladja a leckét, az élet leckéjét, és mi megmérettetünk, ő pedig leosztályoz minket. Nem a tanárt kell hibáztatni, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük.
-
Önarcképemet rendszerint abból a tükörből betûzöm ki, amelyet felebarátaim arca tart elém. (...) Az emberiség, mint egy nagy tükrös galéria, így tanít meg arra, milyen ne legyek, tehát közvetve arra is, milyennek kellene lennem.
Déry Tibor
-
Az életnek azért tanítómestere a történelem, hogy tanuljunk tőle.
Abraham Bram Stoker
-
Az élet elcsorog mellettem, nem igyekszem nap mint nap feldolgozni a tanulságait. Ami fontos, belénk épül észrevétlenül.
Bodor Ádám
-
Az élet mindig nagy tanítómester. Sokszor hisszük azt, hogy igazságtalanul állít akadályt vagy új kihívást elénk, pedig mindig a fejlődésünket szolgáló személyt vagy nehézséget gördíti az utunkba.
-
Az akarok lenni, amivé az élet tesz, nem akarok tapasztalatot csinálni az életemből. Én vagyok a tapasztalat, az élet formál, az élet irányít.
Albert Camus
-
Az élet nem egyenes vonal, és az út nem fut töretlenül egy irányba. Elágazik, és váratlanul erre vagy amarra kényszeríti az embert. De én bizonyos vagyok, hogy minden úton önmaga felé halad.