Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az igazi várakozás pedig nem egyéb, mint szüntelen átváltozás. Aki elkezd várni, nem egészen ugyanaz, mint akihez a várt eredmény elérkezik. Vagyis nem a várakozás tárgya változik meg az időben, hanem mi magunk.

Müller Péter
🕯️ Emlékezés 🤲 Elfogadás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A változás nem jön el, ha másokra vagy egy alkalmasabb időpontra várunk. Mi magunk vagyunk azok, akikre eddig vártunk. Mi magunk vagyunk a változás, amelyet keresünk. Barack Obama
  2. El kell gondolkodnunk azon, miért ragaszkodunk annyira az elvárásainkhoz? Az elvárt csak szilárdan tart minket. Egy helyben. Mozdulatlanul. A várt csak a kezdet. A váratlan az, ami megváltoztatja az életünket!
  3. Az ember az időt és a jelent nem ajándéknak érzi, hanem akadálynak, magában való értékét tagadja, megsemmisíti, gondolatban átugorja. A várakozás, amint mondják, unalmas, hosszúra nyújtja az időt. Éppúgy, sőt még inkább azonban azt is mondhatjuk, hogy megrövidíti, mert időtömegeket nyel el anélkül, hogy azokat önmagukért átélné, kihasználná. Úgy is mondhatnók, a várakozó, a csak várakozó olyan nagybélû falánkhoz hasonlatos, akinek emésztőtraktusa tömegesen hajtja át az ételt, anélkül, hogy tápláléktartamát feldolgozná, hasznosítaná. Tovább is mehetnénk és azt mondhatnók: ahogy az emésztetlen étel nem erősíti az embert, úgy a várakozással eltöltött idő nem öregíti. Igaz, hogy tiszta és vegyületlen várakozás a gyakorlatban nemigen fordul elő. Thomas Mann
  4. Ami fontos, az megvár, szokták mondani, eljön az ideje, pedig nem is az idő vár, hiszen nem jár az előttünk, velünk cammog, vagy éppen velünk siet. Bauer Barbara
  5. Várjuk a karácsonyt... minden évben. És minden évben meg is érkezik. Aztán elmúlik. De nem. Nem ezt a karácsonyt várjuk. Nem azt, ami minden évben megérkezik. Hanem egy másikat. Ami egyszer érkezik meg. És ami nem múlik többé. A karácsonyt, ami elhoz egy ajándékot. Mint az első karácsony. És várjuk életünk karácsonyát. Várjuk azt, akit ez a karácsony hoz. Az igazi Ajándékot. Akit megkaptam. Téged. Csitáry-Hock Tamás
  6. Ahogyan változnak a dolgok, úgy mi is képesek vagyunk velük változni és elfogadni a körülöttünk lévő világ és önmagunk folytonos változását. Ha ezt valaki elfogadja, az persze sok esetben úgy tûnik, mintha újrakezdés lenne, de alapvetően egy folyamatos változás, amiben benne vagyunk. Kollár-Klemencz László
  7. Mi az, amikor a várakozás hiábavaló, és már nincs mire várni? Az ember arra vár, hogy ne kelljen többé semmire és senkire várni, ne kelljen megállni és az arctalan homályba meredni, nincs többé küszöb és előszoba és börtön és ácsorgás, nem kell az órát öt percenként nézni ott, ahol nem történik és nem is fog történni semmi. Hamvas Béla
  8. Van a várakozás... Ami sokféle lehet. Várhatsz olyasmit, amit valójában nem vársz, de mégis, kénytelen vagy, mert nem kerülheted el. Várhatsz olyasmit, ami már megszokottan érkezik életedbe, ami közömbös, ami mégis, mindig érkezik, és elviseled. De van, amikor olyasmit vársz, ami már a várakozás idején különös varázzsal tölt el. Ami életedben csak nagyon ritkán fordul elő - ha egyáltalán megadatik valaha is. Várakozás egy találkozásra, várakozás Valakire, akit ismersz, mégis, most ismered meg. Akinek tudod az érintését, mégis, most érint meg. Akinek hallottad hangját, mégis, most hallod meg. Akinek érzed szépségét, mégis, most látod meg. Akinek ismered ölelését, mégis, most öleled meg. És várod. Várod ezt a találkozást. Várod, hogy megismerd, hogy megérintsd, hogy eggyé válj vele, hogy a találkozás csodája egy másik világba repítsen. Csitáry-Hock Tamás
  9. Az idő nem várja meg, hogy normálisan felkészülhessünk a fontos vagy állítólag fontos dolgokra, az csak telik, az ember meg alkalmazkodik hozzá, már ha tud. Leiner Laura
  10. Az élet várakozás. Az ember célokat tûz ki maga elé, aztán azzal telik az ideje, hogy várja, amíg megvalósulnak. Licia Troisi
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat