Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az igazság szárazabb, mint a hazugság. Az igazság ugyanis, mivel valóban megtörtént, nem tud megváltozni, akkor sem, ha rossz a vége. Míg egy csupán gondolatban kitalált történet könnyen vehet új fordulatot, és a gyászostól a gyönyörködtetőbb felé kezd haladni.

Plutarkhosz
🔭 Csillagászat 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egy hazugság mindig újabbat szül, és egy idő után nagyon nehéz kézben tartani a szálakat. Az igazsággal egész más a helyzet. Ha valaki az igazat mondja, annak nem kell kézben tartani semmit, hiszen nem szólhatja el magát. Sarah Andrews
  2. Az igazság az kézzelfogható, mint a valóság. A hazugság, az puha, szétfolyó, mint az álom. Kosztolányi Dezső
  3. A hazugság olyan, mint a füst, az igazság pedig szilárd alapokon nyugszik, és az igazság fénye elûzi a hazugság sötétjét.
  4. Az igazság sose változik. Mindig megmarad igazságnak, ahogy a sót se lehet elsózni. Mert az igazság az igazság. Egyszer valahol azt hallottam, hogy az igazság olyan, mint a szikla, (...) és erre én is rábólintok. Sőt, azt mondom, hogy az igazság akkor is igazság lesz még, amikor a szikla rég elporlad már. Cormac McCarthy
  5. Az igazság mindig meglepőbb a kitalálásnál, néha nehezebb elhinni, mint az üres kérkedést. Megtörténik, hogy az ember nem hisz a saját szemének.
  6. Nincs rosszabb, mint hazugságban élni, bármilyen súlyos is legyen az igazság. Az igazsággal mindig lehet mit kezdeni. Az igazság mindig megváltás, mert csak általa járható be a lélek mélyére vezető út. Pierre Franckh
  7. Az igazság az egyetlen dolog, amiben nem kell hinni! Minden másban igen - de az igazság, az van! Meg lehet győződni róla, hogy valódi. Meg lehet élni, be lehet bizonyítani, meg lehet ismerni. Müller Péter
  8. Nemegyszer világosabban látni abban, aki hazudik, mint abban, aki igazat mond. Az igazság, mint a fény, vakít. A hazugság meg, mint a szép alkonyat, minden tárgyat érvényre juttat. Albert Camus
  9. Az emberek azt hiszik, hogy az igazságot akarják, de ennek az ellenkezője igaz. Az őszinteség aljas, durva és ronda, a hazugság viszont gyakran kedvesebb, lágyabb, humánusabb. Nem őszinteséget akarunk, hanem előzékenységet és tiszteletet.
  10. Az igazság nem attól igazság, hogy azt valaki ilyennek vagy olyannak gondolja. Az igazság az ember ítéletétől független. Csak van.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat