Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azok közé tartozom, akik szerint fontos a hit. De hogy ezt Istennél találjuk meg, vagy valahol máshol, az rajtunk múlik.

Ljudmila Ulickaja
🔮 Jövőkép 🌙 Éjszaka
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Hiszek Istenben, de nem mint egyetlen dologban, nem mint egy égen trónoló öregemberben. Hiszem, hogy amit az emberek Istennek neveznek, az mindannyiunkban ott van. John Lennon
  2. Jó néhányan azt hiszik, hogy minden Istenen és a körülményeken múlik. Istentől várják a változást, így aztán nem fejlődik sem a személyiségük, sem a hitük. Fontos az elhatározás, az aktív hozzáállás. Isten mellettünk van, támaszkodhatunk rá, de nem lép helyettünk. Sterczer Hilda
  3. Hiszek benne, hogy van egy Isten. De nem vagyok benne biztos, hogy ő is hisz bennünk.
  4. Tudod, én szentül hiszem, hogy ha van Isten, nem valamelyikünkben van. Nem benned, bennem, hanem valahol kettőnk között. Ha van valami varázslatos ezen a világon, akkor az az, hogy megpróbáljuk megérteni a másikat, osztozni vele. Tudom, ritkán van kilátás teljes sikerre, de kit érdekel? A fő, hogy megpróbáltuk.
  5. Azt hiszem, rajtunk múlik, hogy mi a rendeltetésünk. Ki kell hoznunk a legjobbat abból, amit Istentől kaptunk.
  6. A hit lényege, hogy reméljük, Isten tényleg létezik. Ezen túlmenően a hit azonban azt jelenti, hogy tudjuk, hogy Isten létezik. Adam Makos
  7. Minden a képzelőerőnkön, az akaratunkon és azon múlik, van-e bennünk hit. Amit hittel végzünk, az sikerül. Mert hinni abban kell, ami nincs, azért, hogy legyen!
  8. - Maga hisz Jézusban? - Ez buta kérdés. (...) Ez nem rajtam áll. Hinni, vagy nem hinni. Nem mi választjuk Istent. Isten választ minket.
  9. Nagyon furcsa világban élünk. Nekem ott van Isten. Mindennap üzen nekem, de néhány dolgot nem értek, ezeket hagyom. Érted? Még ha rossznak látom is, mert tudom, hogy egy nap majd segít megérteni. Bízom benne... és ez a hit.
  10. Az embereknek hitre van szükségük ahhoz, hogy élni tudjanak. Hinniük kell valamiben, máskülönben elvesztek. Wass Albert
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat