Azokat a helyeket nevezzük "otthonnak", amelyek megfelelnek belső igényeinknek, és legitimálnak bennünket. Nem attól otthon az otthon, mert állandó lakhelyként funkcionál, vagy ott tároljuk a ruháinkat, hanem mert valamilyen misztikus módon velünk együtt él, harmóniában van belső hangunkkal, kifejezi a számunkra fontos igazságokat. Pszichológiai szempontból a környezetünk és különböző szobáink segítenek ráhangolódni vágyott énünkre, életben tartják lényünk valamennyi síkját és dimenzióját.

Kapcsolódó idézetek

1. Az otthon egy érzelmi állapot, egy hely a képzeletünkben, ahol a biztonság, a kötődés, a valahova tartozás, a védettség érzése és személyes emlékeink lakoznak. Thomas Moore
2. Mindannyian tudjuk, hogy az otthon nemcsak négy falat, tárgyakat jelent, az otthon menedék. Az az ember, akinek van hová - és van kihez - hazamenni, mindenkor könnyebben viseli az élet konfliktusait, csapásait. Az otthon számomra azt is jelenti, hogy valaki meghallgat, valaki megvigasztal. Szabó Magda
3. Nem az tesz otthonná egy lakást, hogy mennyire tiszta, vagy tudjuk, hol vannak benne a kanalak. Otthon az a hely, ahol az emlékek születnek, ahol együtt élitek túl a nehéz időket, ahol kényelmesen érzed magad. De ha engem kérdezel, az egész oda jut ki: az az otthon, ahol a rendetlenség.
4. Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerû állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szûk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon. Wass Albert
5. Az otthont nem egy bizonyos hely jelenti, hanem az, amit egy olyan személy iránt érzünk, akit szeretünk; a békesség, amely képes eltompítani az ember lelkét mardosó lidércfényeket.
6. Az otthonnak nem kell olyannak lenni, aki valaha voltál vagy amit tettél, vagy ahonnan jöttél. Az otthon inkább az érzés, ami átjár, mikor azokkal vagy, akikkel a legjobban törődsz. És ha ez a helyzet, lehet, hogy már otthon is vagy.
7. A ház menedék. Test, melyet saját testünk fölé húzunk. Ahogy a testünk öregszik, úgy házaink is. Ahogy testünk megbetegedhet, úgy házaink is. És az őrület? Ha őrültek élnek a falak közt, nem lopódzik-e ez az őrültség a szobákba, a folyosókra, egészen a deszkákig? Nem érezzük-e néha, hogy ez az őrültség kinyúl felénk? Nem ezt jelenti igazából, amikor azt mondjuk: ez a hely zaklatott, tömve van szellemekkel? Azt mondjuk, kísértet járta, de valójában úgy gondoljuk: a ház megőrült.
8. Az otthon az, ahol van helye a hosszú, összebújós beszélgetéseknek, a másik véleményét meghallgató vitáknak, a szavak nélküli pusziknak és a simogatásoknak - miközben csak úgy elmegyünk egymás mellett.
9. Az otthon az a hely, ahol az ember saját értékrendje uralkodik. Ahol magunk döntjük el, hogyan töltjük az időnket és mit kezdünk a tulajdonunkkal. Máshol nem így van. Atul Gawande
10. Az otthon az, ahol messzire látok, a horizonton túl. (...) Ahol értjük egymás nyelvét, ahol nem veszítjük el a saját hangunkat, és nem válunk agresszívan kommunikáló sárdobálókká. Ahol nem járkálunk lábujjhegyen, kiüresedett kapcsolatok csendjében. Ahol nem áruljuk el egymást, és nem hagyjuk el önmagunkat. Ahol a másik ember jelenléte mindig fontos lesz, és sosem nem lesz magától értetődő, kiszámítható, mint egy bútordarab, ami mellett naponta elmegyünk szótlanul, mert megszoktuk a látványát.