Ugrás a tartalomra
Azt hinni, hogy elvonulhatunk a szenvedély elől, éppen olyan őrület, mintha komolyan hinné valaki, hogy homokból házat és menedéket építhet a sivatag közepén a számum ellen.
Kapcsolódó idézetek
-
A szenvedély olyan, mint a drog: kezdetben azt hiszi az ember, hogy az uralma alatt tartja, de egy napon kénytelen beismerni, hogy a drog uralkodik rajta.
Guillaume Musso
-
Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni.
Weöres Sándor
-
A szerelemre vágyni olyan, mint arra vágyni, hogy egy elmebeteghez láncolják az embert.
-
Az ember szenvedélyesen hihet olyasmiben, amit mások őrültségnek tartanak, sőt hatalmas sikereket is elérhet benne.
Larry Page
-
A ház menedék. Test, melyet saját testünk fölé húzunk. Ahogy a testünk öregszik, úgy házaink is. Ahogy testünk megbetegedhet, úgy házaink is. És az őrület? Ha őrültek élnek a falak közt, nem lopódzik-e ez az őrültség a szobákba, a folyosókra, egészen a deszkákig? Nem érezzük-e néha, hogy ez az őrültség kinyúl felénk? Nem ezt jelenti igazából, amikor azt mondjuk: ez a hely zaklatott, tömve van szellemekkel? Azt mondjuk, kísértet járta, de valójában úgy gondoljuk: a ház megőrült.
-
A szenvedély egyfajta megszállottság. A szenvedélyünket ûzni pedig kiteljesedés.
Kollár Betti
-
Elképesztő, hogy az ember mikről meg nem tudja győzni magát, ha el akar menekülni az igazság elől.
-
Lenni annyi, mint szenvedni. Aki e tudás alól kibújik, a valóság elől való végtelen menekülésben elveszett.
Hamvas Béla
-
Az őrület nagyrészt abból áll, hogy az ember még önmaga elől is elrejti az igazságot.
Scott Westerfeld
-
Teljesen lehetetlen egy szenvedélyt érveléssel megölni. Megölni úgy lehet, hogy szabadjára engedjük kedvezőtlen és elcsüggesztő körülmények közt, úgy, hogy lassanként lehetetlennek és visszataszítónak érezze ezt az állapotot.
Henry Louis Mencken