Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azt mondják, minden hópehely más és más. Ha ez igaz, hogy nem áll meg a világ? Hogy tudunk térdelésünkből ismét talpra állni? Hogy tudjuk kiheverni ezt a csodát? Úgy, hogy felejtünk. Nem tudunk észben tartani túl sok dolgot egyszerre. Csak a jelen létezik, és nincs mire emlékezni.

Jeanette Winterson
💔 Kapcsolat vége 🚴 Kerékpározás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem igaz, hogy minden elmúlik és mindent elfelejt az ember. Az csak látszólagos. Minden, ami volt, az van is, csak vissza kell gondolni s az öntudat mélyéből lassan felemelkednek, emlékezetünkben megelevenedik és újra él minden.
  2. Az emlék a felejtés egyik formája. Megtehetjük, hogy szorgalmasan, állandóan naplót vezetünk, feljegyzünk minden eseményt. Egy szép nap, amikor újraolvassuk feljegyzéseinket, ráébredünk, hogy egyetlen konkrét képet sem tudunk felidézni. És ami ennél is rosszabb: a képzelet nem tud emlékezetünk segítségére sietni és rekonstruálni azt, amit elfelejtettünk. Mert a jelen, a jelen konkrétuma, mint megvizsgálandó jelenség, mint struktúra, ismeretlen bolygó a számunkra; sem emlékezetünkben megőrizni nem tudjuk tehát, sem a képzelettel rekonstruálni. Úgy halunk meg, hogy nem tudjuk, mit éltünk meg. Milan Kundera
  3. Azt mondják, az emlékezet életet ad a halál után. Talán van benne némi igazság, de csak ha elfogadjuk, hogy az emlékeinket kellemes távolságból szemléljük, mint múló lobbanásokat vagy alkalmi szikrákat. Ha mohók vagy kétségbeesettek vagyunk, ha nagyon akarjuk, ha utánunk nyúlunk, és megpróbáljuk őket elérni, mi történik? Olyan gyorsan eltûnnek a szemünk elől, hogy azon tûnődünk, léteztek-e egyáltalán. A trükk talán az, hogy meg kell szelídítenünk őket. Ha megtanuljuk a tenyerünkbe zárni, kincsként őrizni az apró, de ragyogó pillanatokat, és ebben találni valami megnyugvást. Különben semmi másra nem jók, mint hogy eszünkbe véssék: elkéstünk. Hogy ami elveszett, örökre elveszett.
  4. Nem lehet csak úgy egyszerûen kiseprûzni az emlékeket. Ott maradnak bennünk, a sötétben megbújva, a pillanatra várva, amikor lanyhul az éberségünk, s akkor sokszoros erővel törnek fel újra. Guillaume Musso
  5. Minden emberi élet mögött ott rejtőzik egy hópehely, egyfajta belső térkép; bár távolról mindenki egyformának tûnik, ha ki-ki megfejti saját hópelyhének titkát, hamar kiderül, valójában mennyire különböző, egyedi és bonyolult minden egyes emberi élet. Orhan Pamuk
  6. Az emberi emlékezet tüneményes és rejtélyes dolog. Egy adott esemény kapcsán emlékszünk bizonyos dolgokra, és minél inkább erőlködünk, hogy fölidézzük a történteket, újra és újra ugyanazok a dolgok fognak beugrani, amit már eddig is tudtunk. Semmi újat nem tudunk előcsalogatni emlékezetünk mélyéről, aztán egyszer csak valaki váratlanul emlékeztet minket valamire. Akkor azonnal világosan emlékszünk, fölrémlik valami, ami mindig is ott rejtőzött az emlékezetünkben, de mintegy fedőréteg alá rejtve, számunkra is hozzáférhetetlenül. Emlékezetünk képtelen lett volna onnan segítség nélkül előbányászni, látszólag új emlékek bukkantak föl, pedig azok mindig is ott voltak. Indrek Hargla
  7. Néha a valóság a semmiből kerül mögénk, és csíp a fenekünkbe, és mikor a gát átszakad, csak úszni tudunk. A színlelés világa egy ketrec, és nem gubó, csak egy ideig ámíthatjuk önmagunkat. Fáradtak vagyunk. Félünk. A tagadás nem változtat az igazságon. Előbb vagy utóbb, félre kell tennünk a tagadást, és emelt fővel, villámló szemmel nézni szembe a világgal. Ha az ember folyton csak tagad, a sok apró csepp óceánná dagad. De vajon, hogy védekezzünk a fulladás ellen?
  8. Minden emlékezet egyedi, reprodukálhatatlan - az adott személlyel együtt meghal. Amit kollektív emlékezetnek neveznek, az nem emlékezés, hanem megállapodás: úgy döntünk, hogy ez meg ez fontos, e szerint a leírás szerint történt meg a dolog, a képek pedig elménkbe rögzítik a leírást. Susan Sontag
  9. Az ember valahogy talál módot arra, hogy túlélje élete legborzalmasabb élményeit. Valahogy eltelnek a napok, egyik a másik után, és összetörve, elkeseredetten, de csak megyünk tovább. Telnek a napok, és mi csak sodródunk velük, néha megdöbbenve, hogy még mindig élünk. Michelle Richmond
  10. Minden élet, akár a hópehely: távolról egyformának tûnik, de rejtélyes erők egyszerivé és megismételhetetlenné formálják. Orhan Pamuk
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat