Ugrás a tartalomra
Bármilyen szituációban is vagyunk, azért vagyunk ott, mert abból valamit tanulnunk kell. Hiszen azért sodródtunk oda!
Kapcsolódó idézetek
-
A sorsunk azért állít minket mindenféle jó vagy rossz helyzetbe, hogy tanuljunk belőle.
-
Az élet azért nyújt számunkra kihívásokat, hogy fejlődhessünk. Bármi, ami az utunkba kerül, okkal érkezett az életünkbe.
-
Mindannyian okkal vagyunk ott, ahol vagyunk, csak el kell fogadnunk azt is, hogy mi lehet az oka.
-
Hiszek benne, hogy minden okkal történik, de fontos, hogy kutassunk az ok után - így tanulunk.
Drew Barrymore
-
Azért vagyunk a világon, hogy tanuljunk. Isten azt akarja, hogy részünk legyen abban, amit az élet meg akar tanítani nekünk. Aztán fogjuk mindazt, amit megtudtunk, és ez lesz a mi adományunk Isten és az emberiség számára. Ahhoz azonban élnünk kell, hogy tanulhassunk. És néha küzdenünk kell azért, hogy élhessünk.
Amy Harmon
-
A tanítók és a tanulnivaló mindenhol jelen van. Életünk minden egyes perce felkínálja nekünk a lehetőséget, hogy odafigyeljünk.
Wayne Dyer
-
A remény tesz minket erőssé. Ezért vagyunk itt. Ezzel harcolunk, ha már minden mást elvesztettünk.
-
Rossz helyzetekbe belekerülünk. Az élet próbál minket formálni fájdalmak árán. A fájdalom elkerülhetetlen, ezt sajnos meg kell értenünk. De ha tudjuk, hogy ez értünk történik, (...) nem az a kérdés, hogy miért történik velem, hanem hogy mit kell ebből tanulnom.
Dobó Kata
-
Az embereknek szükségük van rá, hogy utat mutassunk, és megtanítsuk: mindig van remény.
A. O. Esther
-
Vagyunk valamilyenek, annak megfelelően, ahogy neveltek, amik ránk ragadtak, illetve amiket eltanultunk másoktól. Aztán egyszer csak rájövünk, hogy nem jól csináljuk, és a boldogabb élet érdekében elengedhetetlen a fejlődés és a változás.
Kollár Betti