Ugrás a tartalomra
Egész életemben helyesen cselekedtem, tudtam, mi a különbség jó és rossz között, harcoltam a gonosz ellen. (...) Aztán hirtelen azt láttam, hogy a gonosz nem olyan gonosz, azok pedig, akiket jónak hittem, valójában rosszak. Elvesztettem önmagam és most újra meg kell találnom. De most össze kell szednem magam, meg kell találnom a helyem ebben az őrült világban.
Kapcsolódó idézetek
-
Ezen a világon csak igazság és gonoszság van. Gyermekkorom óta figyelem a környezetem, és ez az első tény, amire rájöttem. Az emberek kivétel nélkül rossz emberekre és jó emberekre, erre a két fajtára oszlanak. Még az általános iskola apró világát is ez a két fajta alkotta. Hiába tûztem ki nagy célokat az osztály diákbizottságában, mindig ott volt az ellenség. Fel kell venni a harcot a gonosz ellen. Bár néha úgy tûnt, hogy az igazság vereséget szenved, de bármi történt is velem, én szívből boldog voltam. "Köszönöm". A szenvedőnek ezért az egy szaváért akárhányszor kiálltam volna mellette. Minden erőfeszítésre képes voltam ezért. És végül bebizonyítottam a magam igazát.
-
Régebben szerettem azt gondolni, hogy meg tudom különböztetni a jót a rossztól. Hogy valami vagy fekete, vagy fehér; vagy igaz, vagy hamis. Míg egy nem túl szép napon a színek összemosódtak, szürkébe borult a világ. És azóta egyszerûen nem tudom, hová lépek, és mi a helyes.
Laurell Kaye Hamilton
-
Ahhoz, hogy jó légy, ismerned kell a jó és a rossz közti különbséget, és törekedned a helyes választásra. Az igazi gonoszsághoz pedig az ellenkezőjére. A jó és a rossz választás kérdése.
Brandon Mull
-
Ismertem jót és rosszat, bûnt és erényt, helyest és helytelent. Ítéltem és ítéltettem. Megéltem születést és halált, örömöt és bánatot, mennyet és poklot, és végül felismertem, hogy mindenben ott vagyok, és minden ott van bennem.
Hazrat Inayat Khan
-
Jómagam úgy látom, hogy az élet egy halom jó dologból és rossz dologból áll. A jó dolgok nem mindig enyhítik a rosszakat, de fordítva is, a rossz dolgok nem feltétlenül rontják el a jókat, vagy teszik jelentéktelenné őket.
-
Elképesztően sokat tanultam, és nem csak a rosszról. Megismertem érzéseket, sok embert, másfajta világot, és a sok negatívum mellett persze egy csomó élmény, és pozitívum is ért. Idővel már profitáltam is belőle. Kihívás volt napról napra szembesülni ezekkel a dolgokkal. (...) Az utam megtalálásában, és a felnövésben talán ez segít majd a legtöbbet, és ki tudja, most mi jön.
Csernus Imre
-
Rám valahogy minden fordítva hat, és fordítva mûködöm. Fordítva látom a világot. (...) Mindig más voltam, mint mások. Emiatt mindig rosszul éreztem magam. Nem maga a különbözőség zavart, hanem az, hogy egyedül éreztem magam ezzel.
-
Volt, amikor romba döntöttek a hibák.
De tudtam nagyon jól, hogy egyszer enyém lesz a világ.
Ahányszor ellöktek, én annyiszor felálltam.
Tettem azért, hogy jobb legyen, nem a csodákra vártam.
-
Azóta én is rájöttem, milyen nehéz jónak lenni, illetve, hogy a jóhoz rosszat is kell tudni tenni, mert mindenki egyszerre jó meg rossz, és a körülményektől függ, ilyen lesz-e, vagy olyan. Csak azt nem tudom, milyenek legyenek ezek a körülmények. Erre nem bírok rájönni, talán csak azért, mert még túl fiatal vagyok, és nem ismerem jól az életet...
Örkény István
-
Azelőtt olyan biztos voltam benne, mi a helyes, mi a helytelen, mi a jó, mi a rossz. De a világ még mindig rohadt egy hely. Az emberek még mindig becsapják, elárulják, kirabolják és öldösik egymást…, egyénileg éppen úgy, mint országonként. Valamikor azt hittem, mindenre tudom a választ. Egyetlen világ van. Az olvasztótégely. Az egység álma, az én egységem és az emberi faj egysége. De most már nem vagyok benne biztos többé.