Ugrás a tartalomra
Egy erős ember, aki mindig is ismerte az erőt, nem fogja eléggé tisztelni. De a gyenge tudja az erő értékét, és van benne együttérzés.
Kapcsolódó idézetek
-
Az erősek általában lenézik a gyengéket, a rendszerint közös bajtól szenvedő gyengék viszont megértik egymás minden rezzenését, képesek átélni a másik olyan érzéseit, amelyek az erősek számára felfoghatatlanok maradnak.
-
Aki ismeri az erényt, nem ér fel azzal, aki szereti is azt. Aki pedig szereti, nem ér fel azzal, aki gyönyörûségét is leli benne.
Konfuciusz
-
Azt mondják, hogy főképp az erős emberek ismerik be a tévedéseiket. De talán még erősebbek azok, akik soha nem ismerik be.
Maurice Druon
-
Az erős azért tesz engedményeket, mert úgyis megtartja hatalmát, a gyenge pedig azért, hogy ne érezze folytonos kiszolgáltatottságát.
Csontos Márta
-
A bölcs mindenkit megbecsül, mert mindenkiben elismeri a jót, és tudja, milyen nehéz valamit csinálni. Az ostoba mindenkit lenéz, mert nem ismeri a jót, és a rosszabbat választja.
Baltasar Gracián
-
A gyenge embernek döntés előtt kételyei vannak. Az erős embernek csak utána.
Karl Kraus
-
A gyenge fitogtatja az erejét, és rejtegeti a hiányosságait; az erős úgy mutatja ki a gyengeségeit, mintha azok ékesítenék őt.
Nassim Nicholas Taleb
-
Ha egy férfi gyenge, azt azonnal kihasználják a többiek. Jobb, ha te vagy az erős. Ha nem is vagy az, akkor legalább legyél annyira okos, hogy szövetkezz egy erőssel. De tulajdonképpen mindig jobb, ha te vagy az erős. Mindig.
Barack Obama
-
Egyszerûen nem értem az embereket. Néha olyan gyengének tûnnek, de valójában nagyon erősek... és azok, akik erősnek látszanak, gyakran ők a legtörékenyebbek.
-
Aki nem tud semmit, nem szeret semmit. Aki tehetetlen: érthetetlen. Aki nem ért semmit, nem is ér semmit. Aki viszont ért, az szeret is, néz is, lát is.
Paracelsus