Ugrás a tartalomra
Egy tudósnak nem dolga, hogy arról beszéljen, amit nem értett meg teljesen. Ha van valami, amit nem értettem, az a Jóisten. De most a dolog lényegéhez akarok hozzászólni. Jó azt hinni, hogy van egy gondviselő Isten, valaki, aki mindenütt ott van, aki mindennek, még annak is, ami úgy látszik, teljesen értelmetlen és kegyetlen, valamilyen módon értelmet ad, aki az embert támogatja, s akinek a birodalmába halhatatlanul bejuthatunk. Én pontosan tudom, hogy ezt jó hinni, mint az emberek milliárdjai. Én pontosan két dologban hiszek, és ez a kettő bizonyos szempontból ellentétes. Mindenekelőtt a tudásban, a tudás korlátlan növekedésében. Abban hiszek, hogy a tudás jó, hogy a tudást mindenki mással titoktartás nélkül kell mûvelni, mert ez az, ami megkülönböztet a többi élőlénytől. Ebben abszolút módon hiszek. A másik: érzelmeim is vannak. De attól, hogy valamiről tudom, hogy jó, még nem érzem. Helytelen az a puritán mondás, hogy az ész azt mondja, tehát ezt kell, hogy tegyem. Az érzelmeknek sem szabad befolyásolni az ember eszét. Szükséges, hogy harmónia legyen az érzések és az ész között.
Kapcsolódó idézetek
-
Tudod, én szentül hiszem, hogy ha van Isten, nem valamelyikünkben van. Nem benned, bennem, hanem valahol kettőnk között. Ha van valami varázslatos ezen a világon, akkor az az, hogy megpróbáljuk megérteni a másikat, osztozni vele. Tudom, ritkán van kilátás teljes sikerre, de kit érdekel? A fő, hogy megpróbáltuk.
-
Hiszek az egy Istenben, a világegyetem teremtőjében. Hiszem, hogy gondviseléssel kormányozza a mindenséget. Hiszem, hogy imádatra méltó, hogy a legszívesebben vett szolgálat, amit adhatunk Neki, ha jót teszünk gyermekeivel.
Benjamin Franklin
-
Véleménykülönbségek (...) csak hitbeli kérdésekben lehetnek. Hogy kétszer kettő néggyel egyenlő, abban minden értelmes ember egyetért. És ezért az ész (...) össze tudna kötni és össze kell, hogy kössön minden embert. Az ész birodalmában érvekkel lehet vitázni, a másikat meggyőzni, de a másik ember hitét, amely minden észérven túl van, tiszteletben kell tartani és türelmet kell tanúsítani iránta.
Ernst Hans Gombrich
-
Minden, amit megtanultam és megismertem, lépésről lépésre közelebb vitt Istenhez. Ma már megingathatatlan meggyőződésem, hogy létezik Gondviselő. Csak abban hiszek, amit biztosan tudok. Ez kiküszöböli a hit szükségességét. Ezért nem azt mondom, hogy hiszek Isten létezésében - tudom, hogy Õ létezik.
Carl Gustav Jung
-
- Maga hisz Istenben? (...)
- A tudomány azt mondja nekem, hogy Istennek léteznie kell. Az agyam azt mondja, hogy soha nem fogom megérteni Istent. És a szívem azt súgja, hogy nem is kell megértenem.
Dan Brown
-
Abban hiszek, hogy a tudás jó, hogy a tudást mindenki mással együtt, és titoktartás nélkül mûvelni kell, mert ez az, ami megkülönbözteti az embert a többi élőlénytől.
Teller Ede
-
Aki hisz a tudományban, az téved, mert nem hinni kell. A tudomány egy gyakorlattal igazolható hiedelemrendszer. A tudósok is össze-vissza hisznek mindenfélét, de van egy tudományos módszer, úgyhogy minden hiedelmet megfigyelésekkel, kísérletekkel ellenőrizni lehet, és ki lehet választani azt, ami pillanatnyilag a legjobb.
Csányi Vilmos
-
A tudás, az élet- és emberismeret felülírja az érzéseket. Mert érzés az érzést nem tudja oldani. Olyan nincs, hogy mostanáig gyûlölöm, mától szeretem.
Müller Péter
-
A tudomány a tényekről szól, és nem a hitről. Van egy mondás: Istenben bízunk - mindenki más mutasson be adatokat.
-
A tudomány a tényekről szól, és nem a hitről. Van egy mondás: Istenben bízunk - mindenki más mutasson be adatokat.