Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Én csak jót akartam. - Az ember mindig azt képzeli, hogy tudja, mivel tesz jót a másik embernek, pedig dehogyis tudja.

Agatha Christie
🎉 Extrovertáltság 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember szereti magáról egy kicsit azt hinni, hogy jobb ember, mint amilyen, de közben nyilván senki nem annyira jó, mint amennyire a fejében esetleg néha gondolja, hogy az.
  2. Az emberek azt hiszik magukról, hogy tudják, mit akarnak, pedig ez általában nincs így. Azért néha szerencsés esetben mégis beteljesül, amit akarnak. Cormac McCarthy
  3. Tudja, sokszor a szavak hibásak csak. Az ember akar valami jót, s a szavak másképpen jönnek valamiképpen, és egészen más lesz belőle, mint amit az ember akart. A szavak csak úgy jönnek, az ember nem is gondol oda, csak kimondja őket. És készen van a baj. Wass Albert
  4. Az emberek mindig akarnak valamit, aztán az ellenkezőjét akarják, de azért egy kicsit talán mégis másképp, a végén pedig megsértődnek, amiért a másik nem érti, hogy tulajdonképpen nem is azt akarták, amit mondtak. Erlend Loe
  5. Az ember azt teszi, amit a legjobbnak vél, de olyan nehéz eldönteni, mi a jó, mi a helyes. Agatha Christie
  6. Nekem attól nem lenne jobb, hogy másnak is rossz. Azt akarom, hogy nekem ne legyen az. Nem ugyanaz a kettő. Leiner Laura
  7. Ha az ember nem érti, mit jelent valami, az rendszerint attól van, hogy rossz oldaláról nézi a dolgokat, kivéve, persze, ha túl keveset tud. Agatha Christie
  8. Én azt gondolom, hogy az ember legtöbbször úgy cselekszik, amilyen, és nem úgy, amilyen lenni szeretne. És aki ezt felismeri, és a különbséget megpróbálja áthidalni, egyedül az képes arra, hogy jobb ember legyen.
  9. Ha az egyik dolgot megvilágítom, a másikat nem látom. És olyan gyakran előfordul, hogy az ember a rosszat helyezi megvilágításba, bár nehéz eldönteni, hogy ez véletlenül vagy szándékosan történik-e. Agatha Christie
  10. Az ember jó, azzal a feltétellel, hogy tud gonosz lenni; az ember gonosz, mert egyébként nem értené, hogyan kell jónak lenni. Friedrich Nietzsche
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat