Én nem tudom, mit is mondjak neked, és nem tudom, hogy jó-e veled, csak érzem azt, hogy kellesz talán, mert jobb az úgy, mint a kínzó magány.

Kapcsolódó idézetek

1. Tényleg kell valaki. Szükségem van valakire. (...) Ha együtt vagyunk, jobban érzem magam. Boldogabb vagyok, és kevésbé magányos.
2. Nincs ennél rosszabb érzés, nem igaz? Hogy folyton egyedül kell lennünk. Tudom, miért fáj neked, mert régen én is ebben a pokolban szenvedtem. De kiszabadultam, végül találtam embereket, akik fontosak nekem. Többet érnek nekem, mint az életem, megmentettek a borzasztó magánytól. Nem adom őket. Egyiküket sem.
3. A magánytól kell megóvnod. Ne harcolj értem, hanem légy velem! Erre van szükségem. Claudia Gray
4. Ez az érdekes a barátságban. Nem tudod, minek, de tudod, hogy kellesz.
5. Kell a szerelem, kell, hogy valakire várj. Talán a szerelem még úgy is jó, ha fáj.
6. Nem azért vagyok veled, mert muszáj, vagy mert nálad ragadtam, hanem mert inkább veled vagyok, mint bárki mással. Richard Bach
7. - Szinte alig ismerlek, mégis mintha egész életemben itt lettél volna. Mégis miért van az, hogyha valami bánt, azt szeretném, ha te vigasztalnál meg? (...) Miért van az, hogy ilyenkor szeretnélek átölelni téged? Miért vonzódom hozzád? Legalább mondd, hogy te nem. Mondd, hogy te nem érzel ilyet, kérlek. - Én nem. Nekem te ennél sokkal többet jelentesz.
8. Míg nem láttalak, nem fájt, hogy egyedül vagyok Most meg az lenne jó, ha árnyék lehetnék Úgy érzem, ha kell, hát meg is halok De teérted élni, azt még jobban szeretnék. Ismerős Arcok
9. Szükségem van rád... nem a szépségedért. Nem a mosolyodért, a nevetésedért. Nem a jókedvedért, az érintésedért. Nem azért, mert csodálatos veled a találkozás. Nem a tópartért, nem a templomért, nem az ölelésért. Nem a közelségért. Nem csak ezért. Hanem a rossz kedvedért, az aggodalmaidért, a fájdalmaidért. A fáradtan is szép arcodért. A szúrásodért, a kemény szavakért, a távolságért. Mindenért. Mindenért, ami te vagy. Csitáry-Hock Tamás
10. Én nem tudhatom, hogy boldogul más a szerelemmel, de amikor egyedül vagyok, hosszú, árva esték csöndjében megérzem: ha túl jó az ember, sohasem elég rossz ahhoz, hogy nagyon szeressék. Elekes Ferenc