Ugrás a tartalomra
Éppen ilyen magányos embereknek van szüksége szeretetre, társakra, akik előtt egyszerûek és nyíltak lehetnek, mint önmaguk előtt, akiknek jelenlétében feloldódik a görcsös hallgatás és megszûnik a színlelés kényszere is.
Kapcsolódó idézetek
-
A magányos emberek általában társaságban is egyedül vannak. Szomorúak, szûkszavúak, vagy éppen túl sokat beszélnek, mert annyira kapcsolódni akarnak valakihez. És valahogy érezni is lehet rajtuk, amikor odaülünk valaki mellé, és átjár bennünket a szomorúság vagy a feszültség.
-
Szükség van emberekre, akik szabadon beszélnek, de olyanokra is, akik meghallgatják őket. Szükség van az odafigyelés csendes képességére.
Timothy D. Snyder
-
Szükségem van erre az érzésre, hogy egyedül vagyok odahaza. Hogy nem figyel senki. Nem ellenőrzi senki a szokásaimat. Nem bámul senki. Az embernek szüksége van néha a teljes magányra.
Márai Sándor
-
Egy társ kell, egy barát, ki megvéd, ki átölel,
ki megért, és segít, ha vigasz vagy tréfa kell,
de hagyja, hogy éljek, szabadon, mint a lélek,
mert így vagyok csak én.
Michael Kunze
-
Zárkózott embereknek gyakran valóban szükségük van arra, hogy megnyílhassanak, és beszélhessenek érzelmeikről.
Charlotte Bronte
-
A legtöbb embernek csak arra van szüksége, hogy beszélgethessen. Hogy meghallgassák. Még ha egy idegen teszi is ezt.
Colleen Oakley
-
Mindenkinek szüksége van arra, hogy nyíltan beszélhessen valakivel. Azelőtt ott volt a vallás meg a többi értelmetlenség, most meg mindenkinek szüksége van valakire, akinek mindent őszintén bevallhat, mert különben akármilyen értékes ember, magányossá lesz.
Ernest Hemingway
-
A magányos emberek sok esetben szavak nélkül is megértik egymást.
Berkesi András
-
Tényleg kell valaki. Szükségem van valakire. (...) Ha együtt vagyunk, jobban érzem magam. Boldogabb vagyok, és kevésbé magányos.
-
Az embernek kell valaki, aki a közelében legyen. Megbolondul az ember, ha nincs senkije. Lehet az akárki, mindegy, csak együtt legyen az emberrel. Mondom neked! Mondom neked, az ember belébetegszik a magányosságba.
John Steinbeck