Ugrás a tartalomra
Érezted-e már a szavak érintését, amelyek simogattak, gyógyítottak, vigasztaltak, talajt csúsztattak a lábad alá - és tapasztaltad-e a szavak sebző, égető, jéggé dermesztő hatását, s azt, hogy olyan súlyosak néha, mint a föld egész terhe?
Kapcsolódó idézetek
-
Soha nem tudtak más szavai úgy ütni, mint a te szavaid. Hogy tudott fájni minden ékezet, minden magánhangzó, mind megütött és bántott, és mégis, úgy szerettem őket, annyira, ahogy téged.
Zakály Viktória
-
Ahogy a hideg szavak fagyossá teszik az embereket, a forró szavak megperzselik, a keserû szavak elkeserítik, a dühödt szavak feldühítik őket. A kedves szavaknak is megvan a maguk lelki hatása. S milyen nagyszerû hatás ez! Megnyugtatják, lecsillapítják és megvigasztalják a hallgató felet.
Blaise Pascal
-
Szavakkal is lehet bántani. A nyelv is tud sérülést okozni a szívnek és a léleknek.
Nora Roberts
-
A szavak ereje csodálatos, legyenek kegyetlenek vagy kedves szavak, és még akkor is, ha olyasvalakitől származnak, akit nem tart sokra az ember. Milyen sokáig ott maradnak, gyógyító vagy kísértő jelleggel!
-
A szavak igenis számítanak: fájdalmat okozhatnak, vagy naggyá tehetnek.
Brendon Burchard
-
Hallottam már, hogy a szerelmet a tûzhöz hasonlítják. De ez nem igaz. Ha megérintjük a lángot, elkapjuk a kezünket. A fájdalom hirtelen és gyorsan ér, de azután el is múlik. A szerelem olyan, mint a jég. Észrevétlenül kerít hatalmába, lopva telepedik meg a testben, lebontva a védőgátakat, elfoglalva a szervek legrejtettebb zugait is. Nem forrósághoz, fájdalomhoz vagy égéshez hasonlít, hanem inkább egyfajta belső tompultsághoz, mintha maga a szív keményedne meg és változtatná az embert kővé. A szerelem öklébe zár, és olyan erővel szorít, hogy attól sziklák hasadhatnak ketté, hajótestek roppanhatnak össze. A szerelem feltörheti az útburkolatokat, porrá zúzhatja a márványt, lefonnyaszthatja a faágakról a leveleket.
-
Mindannyian ismerjük a mondást, hogy szavakkal ölni lehetne. Igaz. A szavak fájnak. Mélyre hatolnak a szívünkbe, ahol a fájdalom kitölti a teret, és a szívünk még arról is megfeledkezik, miért dobog egyáltalán.
-
A béke nem olyasmi, amit felfoghatunk az elménkkel, hanem meg kell tapasztalnunk a szívünkben. Amint meg szeretnéd ragadni, elszáll; amint le akarod írni szavakkal, rögtön tovaszáll, akár a szél. Mégis mindenki érezte már valahol a valóságosságát, tapasztalta csábító illatát.
-
Hidd el, idővel enyhül a fájdalom. A sajgó fájdalom, ami kiszakítja a szívedet, idővel átalakul valami csodás érzéssé. (...) Haraggá. Emésztő, lángoló dühvé, ami olyan dolgok megtételére tesz képessé, amiket magad sem hinnél.
-
A szavak képesek tüzet gyújtani az emberek fejében. A szavak a legkeményebb szívből is képesek könnycseppeket fakasztani.
Patrick James Rothfuss