Ugrás a tartalomra
Ha a látás ellentéte a látás hiánya, azaz a vakság, akkor az istenhit ellentéte nem az ateizmus, hanem a hitvakság - és ugyanígy, ebből a szempontból az ateizmus ellentéte sem az istenhit, hanem ugyancsak a hitvakság.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ismeret megelőzi a hitet! Az ismeret nélküli hit: vakhit.
Müller Péter
-
A hit erősebb a tudásnál, főképp a vakhit, hiszen a tudatlanságon alapszik, és aki semmit sem tud, abban nem is lehet semmit megingatni.
-
Az ateizmus azon meggyőződésen (és nem bebizonyított tényen) alapul, hogy nincs Isten. Sem filozófiai, sem tapasztalati bizonyíték nincs arra nézve, hogy Isten nem létezik. Az ateista döntés hit kérdés, még ha ezt az ateisták nem is látják be. (...) Az ateizmus, mint minden más világnézet, hit kérdése. (...) A keresztény hit a történelemre, az értelemre, a tapasztalatra és a kijelentésre, e nagyszerû négyesre támaszkodik, mely mint egy jól kiegyensúlyozott asztal négy lába, biztonságot és stabilitást ad a hitbeli életnek.
-
Néhány ember - rengeteg ember - azt se hiszi el, amit lát, különösen, ha a dolog ellenkezik azzal, amit zabálni vagy vedelni, vagy éppenséggel gondolni és hinni akar. Én a magam részéről nem hiszek Istenben. De ha látnám, hinnék.
Stephen King
-
A nemlétezőben lehet hinni, a létezőt lehet tagadni. Istent lehet tagadni - de csak mint létezőt.
-
Az ateista... olyan ember, aki azt állítja, hogy nincs Isten, ami igen nehezen igazolható. Ha az ateista teljesen biztos akar lenni nézete helyességében, akkor mindentudónak is kell lennie, mert mindig fennáll annak lehetősége, hogy ismeretein kívül létezik Isten. S ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a legtöbb ember elismerné, hogy a világ összes ismeretének csak végtelen kicsiny töredékével rendelkezik, rendkívül nagy annak az esélye, hogy Isten az emberek ismeretein kívül létezik.
-
Fontos hogy megértsük a különbséget hit és vallás között, mert a hithez nem kell tudni a kész válaszokat. A hit az egy érzés. Illetve egy előérzet, hogy van valami nagyobb erő, ami összeköti az egészet. Bennünket is ez köt össze. Ez az érzés, sejtelem, az Isten.
-
Látás kontra vakság azt jelenti: te látsz, és meg mersz küzdeni a félelmeiddel, legyőzve őket pedig megfelelő önbizalmad és önismereted lesz, mert nem hagytad magad.
Csernus Imre
-
Egyedül az az érv is elég az Istenben való hit ellen, hogy nincs bizonyíték a létezésére. Egy ateistának nem kell ennél több indok, hogy miért nem hisz.
-
A hited vakhit, önáltatás, maszk, amely önmagad elől is takar. Nem az vagy, akinek véled magad. Látod, hogy gyakran nem neked, hanem másoknak van igaza. Õk tudják jobban - sajnos!
Müller Péter