Ugrás a tartalomra
Ha az igazság önállóan, önmagában nem állna fenn, hanem értékét és jelentőségét az emberi lélek érzéseitől kapná, akkor nem lehetne minden ember egyetemes célja. Önmagában megálló létét éppen azzal ismerjük el, hogy elérésére törekszünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden tudomány csak valamilyen értelmetlen kíváncsiság kielégítése lenne, ha nem arra törekedne, hogy az emberi személyiség létezésének értékét emelje. A tudományok igazi értéke úgy derül ki, ha megfogalmazzák azt is, hogy mit jelentenek eredményeik az ember vonatkozásában.
Rudolf Steiner
-
Mindegyik embernek saját igazsága lehet, ami az ő szempontjából teljesen hiteles és elfogadható. Nem csak egyetlen, mindenek fölött álló igazság létezik, hanem különböző igazságok rétegeződhetnek egymás fölött, kilóghatnak egymás alól, sőt hátat is fordíthatnak egymásnak, és egy magasabb igazságnak a szemszögéből az alatta lévőt akár hazugságnak is nevezhetjük. De ugyanez a magasabb igazság is összeomolhat egy még magasabb perspektívából nézve.
Ara Rauch
-
Minél többet foglalkozom vele, annál világosabb számomra, hogy mindannyian, minden pillanatban csak magunkat akarjuk igazolni. Az én igazságom nem a te igazságod, és (...) az emberek hazugságok árán jutnak el az igazsághoz.
-
Az életet és az igazságot nem lehet egymástól elválasztani, mert ugyanegy dolognak két oldala. Csak az lehet igazság, ami egy egyetemes életből származott, és csak az az igazi élet, amely az Isten gondolatának igazságát követi.
-
Mindenkinek megvan a saját igazsága, életfelfogása, csak kíváncsinak és elfogadónak kell lenni. És egyébként nem is kell távoli kultúrákig elmenni, hiszen azonos, vagy hasonló kultúrájú emberekkel sem biztos, hogy egyetértünk. Csak úgy tudunk együtt létezni, ha el tudjuk fogadni a másik embernek az igazságát.
-
Nem elég tudni az igazságot. Kifejezésre is kell juttatnunk, és ott, ahová állítottak minket. Érvényesítenünk is kell azt, legalábbis annyira, amennyire minket magunkat érint.
-
Az igazság nem attól igazság, hogy azt valaki ilyennek vagy olyannak gondolja. Az igazság az ember ítéletétől független. Csak van.
-
Elképzelhetem azt, hogy az igazság abszolút, de nem tudom elképzelni, hogy én vagy akárki más ezt az abszolút igazságot ismeri. Mi valamennyien tévedünk, valamennyiünknek igyekeznünk kell a helyes elhatározásokat keresni. Én bizony tudom, hogy a véleményemet sokszor meg kellett változtatnom. Nem állítom, hogy mindig igazam volt, és elképzelhetőnek tartom azt is, hogy most is tévedhetek. De ezen az alapon, azon a bizonytalan alapon, hogy tévedni emberi dolog, mégis emberi módon kell előrehaladnunk.
Teller Ede
-
Az igazság önmagát tárja fel. Önmagában áll, teljes és tökéletes, és amikor megmutatkozik, határtalanul kézenfekvő.
-
Az igazság gyönyörûsége teljességgel addiktív; az ember szenvedéllyel, és majdhogynem kétségbeesve törekszik arra, hogy ismét átélje a következetes gondolkodás tökélyét és azt az érzést, amikor a gondolatai teljes összhangban állnak a megfigyeléseivel. Az igazság még akkor is ébren tart minket, amikor teljesen kifáradtunk; akkor is szenvedéllyel tölt el, amikor csendben, mozdulatlanul kell maradunk; a puszta arcokat ködbe borítja, az igazi elméket pedig felnyitja; leradírozza a világról mindazt, ami kicsinyes és sekélyes, és feltárja a valódi mélység összes dicsőségét és rettenetét.
Stefan Molyneux