Ugrás a tartalomra
Ha azt akarod, higgyenek neked, másokra hivatkozz abban is, amit te találtál ki. Ebben rejlett az összes próféta szavahihetősége.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha azt kívánod, hogy mások bízzanak benned, először meg kell győznöd őket, hogy hiszel bennük.
-
Most menj vissza azokhoz az emberekhez, akik azt gondolják rólad, hogy mindent tudsz. Győzd meg őket arról, hogy igazuk van – hiszen mindannyian tudunk mindent, csak az a kérdés, hogy elhisszük-e.
Paulo Coelho
-
Bárkiből lehet próféta. Csak annyit kell mondania, hogy minden, amit mond, Istentől ered. Vagy az istenektől. Vagy valami mindenható szellemtől. Nevezd, ahogy akarod. Az már korántsem olyan lényeges, hogy a kimondott dolgok valósággá válnak-e.
John Scalzi
-
Ha kellő határozottsággal és megfelelő gyakorisággal ismételgeted, bármit el tudsz hitetni előbb önmagaddal, aztán az emberekkel. A sorrend néha felcserélhető.
Moldova György
-
Minden csak szándék kérdése. Ha hiszel benne, hogy varázslat van rajtad, hogy tehetséges, hogy szeretetre méltó, hogy népszerû vagy, akkor az is leszel.
-
Keresd a következményeket (...). Így válogatod ki azokat a dolgokat, amik mûködnek. Erről szól minden nagyra tartott igazságunk.
Frank Herbert
-
Mindenkit érdemes meghallgatni, szóval, ha van valami mondanivalód, kiáltsd ki hangosan, hogy mindenki hallja.
Tom Hiddleston
-
Nagyon hiszek a hitben; ha valamiben elég erősen hiszel, igazzá válik számodra.
Patrick Swayze
-
Minden hit alapja az, ha hiszel magadban. Nem a célodban, nem az eszményeidben, nem az elképzelt jövendődben - hanem önmagadban.
Müller Péter
-
Nem lehet semmit sem kitalálni. Ha azt hiszed valamiről, hogy megtörtént, akkor az tényleg úgy is van.